Tíz hétig halmozódott az ötös lottó főnyereménye, mire valaki elvitte

Fehér Buda 2019-06-30 14:30:00
A 2003-as rekordot azért nem döntötte meg.

Tíz hét halmozódás után nyerték meg a szombati sorsoláson az ötös lottó főnyereményét, amelynek összege 1,154 milliárd forint - közölte a Szerencsejáték Zrt. vasárnap az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a 26. héten a 4, 10, 24, 55, 77-es számokkal játszó egyetlen szelvénytulajdonosnak a sorsolás napjától számított kilencven napon belül kell jelentkeznie nyereményéért. 

A Szerencsejáték Zrt. a milliárdos összeget nyerők számára úgynevezett nagynyertes-vonalat tart fenn, amelynek elérhetősége a társaság honlapján és az értékesítőhelyeken is megtalálható. Ezen a vonalon a játékost a szelvényen lévő információk alapján beazonosítják, majd személyes találkozón megvizsgálják az eredeti szelvényt és annak érvényességét. Ezek után a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik, ezért a nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie - írták.

Az ötös lottó több mint 62 éves története során az eddigi legnagyobb összeget, több mint ötmilliárd forintot 2003-ban nyerték el, 38 hét telitalálat-mentes időszak után. Az idei április 20-ai sorsoláson pedig 29 hét halmozódás után minden idők harmadik legmagasabb nyereményét - közel 4,2 milliárd forintot - vihette haza egy játékos.

A nagyobb nyeremények felvételekor kitöltött anonim kérdőívekre önkéntesen adott válaszokból az derült ki: a nyertesek főleg állandó számokkal játszanak, és szinte mindegyikük hosszabb ideje, akár évtizedek óta rendszeresen lottózik. Vannak olyan játékosok is, akik már többször is nyertek nagyobb összeget életük során - áll a közleményben.

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.