A választások óta több száz fővel csökkent az ukrán határon álló Kispalád lakossága

Ugytudjuk.hu

2019-04-01 16:02:00
A választást megelőzően viszont pont, hogy megduplázódott a lakosság.

Több mint száz ember volt bejelentkezve az ukrán határon fekvő Kispaládi egyik házába, akik felkerültek a választási névjegyzékbe is - számolt be még 2018-ban a választásokat megelőzően a Népszava. Az érintett épület nem volt egyedüli: a korábban mindössze 605 lakosú községbe a választást megelőző évben már 1347-en laktak, az új érkezők pedig tucatjával jelentkeztek be egy-egy házba.

A népességváltozás viszont csak statisztikai, a bejelentkezett lakókat alig látták - korábban más településekről hasonló jelenségről számolt be az ukrán határ mellől az RTL Klub, a még nem kormánypártosított Hír TV és a Magyar Nemzet is.

A Népszava most úgy értesült, hogy háromszáz fővel csökkent a település lakossága a választások óta.

Korábban a DK feljelentést tett, csalást sejtve a tömeges átjelentkezések mögött. Noha a hatóságoktól a feljelentését követően semmilyen tájékoztatást nem kapott a párt, de a csökkenő lakosságszám miatt azt sejtik, hogy sor kerülhetett valamilyen hatósági beavatkozásra az egyébként fideszes vezetésű településen.

Biztos információk a változásokról azért sincsen, ugyanis a kormány jogszabály-változtatással korábban erősen szűkítette azok körét, akik betekinthetnek a lakcímnyilvántartásokba, még egy polgármester sem tekinthet bele.

A választásokra bejelentett ukránok miatt több faluban elestek a falusi CSOK-tól

Unyatyinszki György Nem lennénk az átjelentkezéseket megtűrő polgármesterek és jegyzők helyében. Hihetetlen hátrányt okozott pont az ország egyik legszegényebb régiójának, Szabolcs-Szatmár-Bereg 4-es választókörzetében lévő falvaknak, hogy pont az ő régiójukban történt a tavaszi választások egyik legjobban dokumentált választási csalása.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.