GKI: Ismét nő majd a gazdaság, de gond, hogy a kormánynak nincsenek alapos hosszú távú tervei

Ugytudjuk.hu

2019-03-04 07:17:00
Rosszabb idők közelegnek, de nem látszik, hogyan készülünk fel erre.

A kormány optimistább, 3,9 százalékos növekedési várakozásaihoz képest mérsékeltebb, 3,5 százalékos növekedését várja idén a Gazdaságkutató Intézet (GKI) a bruttó nemzeti összterméknek (GDP). Ez önmagában jó hírnek tűnhet, ám számos kedvezőtlen folyamat is erősödni fog idén, például az inflációt 3 százalék körül várják, amivel mindenképp foglalkoznia kell szerintük a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), azaz a kamatok emelkedése várható - ez rossz hír többek között a lakáshitelesek felének, sokaknak drágulhat a hiteltörlesztője.

Van egy külön fejezete annak, hogy milyen egyéb kormányzati intézkedések lehetnek hatással a magyar gazdaságra, többek között kitértek, hogy februárban a kormányzat népesedési-családtámogatási tervet jelentett be, hatpontos növekedési célrendszert hirdetett meg (2030-ra utolérjük Ausztriát Orbán ígérete szerint), valamint az MNB-vel párhuzamosan közzétette saját versenyképességi programját, és kilátásba helyezett egy gazdaságvédelmi programot is. A probléma ezekkel a GKI szerint ugyanaz:

hatáselemzést nem, vagy alig tartalmaznak, szakmailag nem megvitatottak.

Olyan alapvető tényezőket hagynak figyelmen kívül ezek a tervek, mint az EU-források egyértelmű csökkenésének következményeit. Végül kitérnek rá, hogy

nem látszik a valódi elkötelezettség az oktatás, az egészségügy és más állami szolgáltatások reformjára.

A GKI szerint nem látszik, hogy noha kijelölt célja a kormánynak az ország felkészítése a rosszabb időkre, de hogy ezekre honnan lesz anyagi fedezet, azt rendre nem kommunikálják.

via MTI

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.