Megszólalt az a Hali-szurkoló nő, akit a Magyar Kupa döntőn verhetett arcon egy biztonsági őr

Unyatyinszki György 2019-02-24 14:05:00
Bár ne tette volna.

A hévégén rendezik a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét Szigetszentmiklóson, ahol a Haladás az elődöntőben vereséget szenvedett. Ahogy arról  beszámoltunk, a mérkőzést követően a szurkolók összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal - ennek oka továbbra sem derült ki, az MLSZ egyelőre nem reagált a megkeresésünkre.

VIDEÓ - Megütötték a Haladás szurkolókat a biztonságiak a futsal Magyar Kupán

Farkas Bazsi A Hali 4-2-vel esett ki sorozatból. Szigetszentmiklóson rendezték ma a futsal Magyar Kupát, ahol címvédésre készült a szombathelyi Kútház Haladás VSE. A vasiak azonban mégsem tudták megvalósítani tervüket és 1-0-ás félidő után 4-2-es vereséget szenvedve búcsúztak a sorozat további programjától.

Egyelőre a Hali-szurkolók álláspontja ismert, miszerint társaságukból egy nőt állon vágott az egyik biztonsági őr, ez olaj volt a tűzre, nagyobb dulakodás kezdődött.

A nő, aki tudomásunk szerint az ütés elszenvedője volt, vasárnap tett közzé egy nyilvános Facebook-bejegyzést, hogy feljelentést tett, azonban az azt körítő szövegre aligha lehet büszke:

„A kis cigó és barátja úgy üt, mint egy kislány! Szerencsére, hogy lefogtak 29 és 44!”

A szurkolói szubkultúrában biztosan nyerő ez a szöveg, de egy független szemlélő számára aligha.

Szólj hozzá!

Önálló magyar teherautó gyártás lesz Győrben

Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.

Elhunyt Fenyő Miklós

A zenész 78 éves volt.

Helló hétvége, helló Győr, helló programok!

Ha nem akarsz otthon ülni, mutatjuk mit csinálj!

Hova utazzak télen, ahol meleg van? Egy utazási iroda útmutatója

Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.

Vas megyei település polgármestere is agitál a szombathelyi DPK gyűlésre

A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.

Milyen hajformázó eszköz passzol hozzád?

A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.

Jövő héten szombaton Szombathelyre érkezik a DPK Háborúellenes road-show

Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.

Magyar Péter szerint megint a saját múltjába botlott bele a Fidesz, Orbán Anita támadásakor

A TISZA elnöke emlékeztet: ugyanazért kritizálnak most, amit Orbán Viktor maga is követelt 2008-ban.

30 százalékos rezsikedvezmény jár minden vezetékes energiát használó családnak

A kormány a rendkívüli januári hideg miatti többletfogyasztás terheit vállalja át, a kedvezmény gázra, áramra és távfűtésre is igénybe vehető.

Betöltetlen praxisok, idősödő orvosok - így néz ki a háziorvosi alapellátás Győr környékén

Hét üres praxis a Győr 02-es körzetben, miközben az orvosok jelentős része már 70 év feletti - a TISZA szerint ez már nem kezelhető félmegoldásokkal.

Eljárási hiba miatt újraindul az eltűnt villanyszerelők gyilkossági ügye Győrben

A helyi ítélőtábla megsemmisítette az életfogytiglanról szóló ítéletet, az ügy visszakerült elsőfokra.

Családi téli sport biztosítás – erre figyelj, hogy a síelés valóban gondtalan legyen

Ahogy az a hírekből is kitűnik, az időjárás Európa-szerte elkényezteti idén a havas sportok kedvelőit.

Győr környéki programok a hétvégére

Fafaragás, elvonulás, jótékonyság, miegymás. 

A szombathelyi önkormányzat saját pénzből építi meg a Markusovszky utcai gyalogátkelőhelyet

A polgármester és a három alpolgármester 1 millió forintot ad bele a költségekbe, ami 16 millió forintot tesz ki.

Hangosbemondón viszi vidékre Lázár mondatait a TISZA Párt

Magyar Péter szerint a kistelepüléseken élőknek is hallaniuk kell, mit mondott a miniszter a romákról.

Kátyúzás indult a Hecsei úti felüljárón Győrben -  de ez még nem a végleges megoldás

Az útkezelő 75 kátyút javít ki a felüljárón, a városvezetés azonban teljes rekonstrukcióban gondolkodik.

Elkészültek az M86-os, és M87-es utak kiviteli tervei

A tervek bemutatása az érintett településeken tavaly már elkezdődött.