Puskás Tivadar szerint ma a fehérvári Fidesz is elárulta-e a jobboldalt?

Ugytudjuk.hu

2019-01-18 09:24:00
Fejér megyében is megszavazták a napirendet, vitáztak és szavaztak a rabszolgatörvényről. Skandallum?

Fideszes támogatással megszavazták pénteken azt a napirendet, ezzel vitára bocsátotta a székesfehérvári közgyűlés, hogy megtiltsák-e a rabszolgatörvényként ismertté vált törvénymódosítás alkalmazását a helyi önkormányzati cégek számára. A későbbi szavazáson egyébként kiüresítették az ellenzék erre tett javaslatát egy trükkel, a túlóratörvény lényegében alkalmazható marad.

A napirend elfogadás azért különösen érdekes, mert Szombathelyen éppen azért vonta meg Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) jogköreit egyfajta büntetésként Puskás Tivadar fideszes polgármester, mert Molnár megszavazta azt a napirendet, ami lehetővé tette a vitát és a szavazást arról, hogy megtiltsák a rabszolgatörvény alkalmazását az önkormányzatnak és cégeinek.

Puskás ezért Molnárt árulással vádolta, azaz most felvetődik a kérdés, hogy a fehérvári Fidesz is áruló-e?

Molnár egyébként akkor nem vett részt a zárószavazáson, azaz nem támogatta, de el sem utasította a kérdést. A vita során az alpolgármester nem egyszer mondta el, hogy választókat képvisel, nem mellesleg gazdasági szakember, aki tudja mit jelent a túlóra egy gyári dolgozónak, hiszen jómaga éveken keresztül volt egy gyár igazgatója.

Végül a Fidesz távolmaradása miatt elfogadták az ellenzéki javaslatot a túlórák korlátozásáról, valamint Hende Csaba országgyűlés képviselőt is határozatban szólították fel, hogy tegyen javaslatot az Országgyűlésben a törvény visszavonására. Hendének is köszönhető egyébként, hogy a túlóratörvény szigorúbb változata került tavaly decemberben elfogadásra, erről itt írtunk.

Fehérváron egyébként a Fideszes többség azzal hekkelte meg az ellenzéki javaslatot, hogy benyújtottak egy módosítást, amiben kikötötték, hogy csak a munkavállalók beleegyezésével lehessen alkalmazni az új túlórajogszabályokat. Ezt a nagy fideszes többség támogatta, ezzel kiüresítették az ellenzéki javaslatot. A vitában a kormánypárti politikusok és az ellenzék folyamatosan azzal érveltek, hogy a másik fél ül fordítva a lovon:

  • A Fidesz szerint nincs olyan önkormányzati cég, amelyik alkalmazni akarná az új túlóraszabályokat
  • Az ellenzék szerint, ha tényleg senki nem akarja alkalmazni, akkor a fideszesek számára sincs tétje, hogy támogassák a javaslatot

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.