Brutális: százharminc vak kecskét tart egy pincében egy magyar gazda

Ugytudjuk.hu

2019-01-15 19:13:00

Több mint százharminc kecskét tartanak borzalmas körülmények között Érd-Parkvárosban egy mély pincében - közölte Érd polgármestere kedden, sajtótájékoztatón. T. Mészáros András elmondta: többször is jelezték neki az elmúlt években Érd-Parkváros lakói, hogy egy pincében, kétemeletnyi mélységben teljesen sötétben, saját ürülékükben, iszonyú bűzben élnek az állatok. Hozzátette, hogy a kecskék vakok, és valószínűleg egy lyukon át táplálták őket.

A 2011 óta tartó ügyben mindig kérte a hatóságokat, hogy intézkedjenek, így többek között a város jegyzőjét, aki állatvédelmi okok miatt kezdeményezhet intézkedést, de a helyszíni szemle meghiúsult, mert a tulajdonos nem engedett be senkit az ingatlanba - mondta T. Mészáros András. A többi hatóság - mint a hatósági állatorvos, valamint a népegészségügy - a kormányhivatalhoz tartozik, nem az önkormányzathoz, de azok sem tudtak tényleges eredményt elérni. Amit egy polgármester ilyen esetben tehet, azt megtette, jelezte a drámai helyzetet és kérte a mielőbbi hatékony megoldását - fűzte hozzá.

Úgy tudja, már megkezdődtek a hatósági intézkedések és ismeretlen tettes ellen feljelentés is született az ügyben - mondta a polgármester.

via MTI

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.