Hihetetlen idióta kérdéseket tettek fel brit turisták a kormányuknak utazásaikról

Ugytudjuk.hu

2018-12-30 15:01:00
Vannak-e lengyel vámpírok?

Sok turista szeretne pontos képet alkotni egy-egy célországról az utazás tervezésekor, a brit kormány pedig egy kérdezz-felelek lehetőséget tart fenn, ahol érdeklődhetnek a legfontosabbakról. Persze, hogy kinek mi a fontos, az már más kérdés. A turisták egy része ugyanis elképesztő hülyeségeket tis tudnak kérdezni, ebből közölt egy válogatást a brit külügy.

A legsúlyosabb kérdést a minisztérium szerint az Egyesült Államokból tették fel, hogy az idén ki nyerte a BBC televízió Strictly Come Dancing címmel évente megrendezett, celebeket felvonultató, rendkívül népszerű táncversenyét. Ennél azonban nekünk vannak nagyobb kedvenceink:

  • Egy férfi azt kérdezte a Foreign Office ügyeletesétől, hogy hova küldhet egy másfél méteres fadarabot, amelyet a tengerparton talált, és amelyről az a meggyőződése támadt, hogy egy XVIII. századi brit hadihajó maradványa.
  • Olaszországban egy brit állampolgár esküvője megszervezésével kívánta megbízni a római brit nagykövetséget, egyben azt is kérte, hogy a diplomáciai képviselet javasoljon egy jó virágboltot, és szerezzen neki "belépőjegyet" a pápához.
  • A Kanári-szigetekről azzal telefonált egy brit turista, hogy a külügy eszközöljön ki számára egy másik szállodai szobát, mivel eredeti szobájába "betört" egy kóbor macska és az ágyra pisilt.
  • Egy férfi azt kívánta megtudni a londoni külügyminisztériumtól, hogy élnek-e vámpírok Lengyelországban. Egy kengyel nő még az első randevú előtt tudni akarta az ő vércsoportját egy online társkeresőn.
  • Kuvaitban valaki kutyakölyköket ajánlott fel ingyen a helyi brit nagykövetség munkatársainak.
  • Bangkokból azzal a kéréssel telefonált egy férfi, hogy a minisztérium vegye fel a kapcsolatot az ő nevében egy helyi masszázsszalonnal, mivel a masszázs közben elaludt, és emiatt úgy érzi, hogy nem köteles kifizetni az intézmény által kért díjat.
  • Delhiből azt akarta megtudni egy telefonáló, hogy hány órakor nyit a helyi brit diplomáciai képviselet, mert úgy hallotta, hogy ott vegetáriánusok számára is megfelelő virslit árulnak, és szeretne belőle vásárolni.

A brit külügyminisztérium szóvivője a kivonatos összeállításhoz fűzött kommentárjában hangsúlyozta: a tárcához az idén több mint 330 ezer hívás futott be olyan brit állampolgároktól, akiknek valóban segítségre volt szükségük. Közülük 3400-an kórházba kerültek, 4900-at pedig őrizetbe vettek külföldön.

via MTI

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.