Tudósítani akart a keddi tüntetésről, ma már nem dolgozik a kaposvári újságíró

Ugytudjuk.hu

2018-12-19 15:17:00
Nem a főszerkesztő, hanem a polgármesteri hivatalból vonhatták meg a szerkesztési engedélyét.

Noha az egész országot megmozgatja és komoly közérdeklődésre tart számot a múlt hét óta tartó tüntetéssorozat, ami a rabszolgatörvény és a közigazgatási bíróságok létrehozása ellen irányul, a fideszes vezetésű Kaposvár helyi hírportáljánál, a KaposvárMost.hu-nál ezt nem egészen így gondolták. A Mérce számolt be szerdán arról, hogy frissen távozott a portáltól egy fiatal újságíró, miután megtiltották neki, hogy beszámoljon a helyi - egyébként a Népszava tudósítása szerint meglepően nagy létszámú - tüntetésről.

Levele szerint kedden az újságíró még személyesen próbálta kijárni a főszerkesztőnél, hogy tudósíthasson az esti eseményekről, de ezt végül feletesse nem engedte. Egyrészt arra hivatkozott, hogy a városvezetéssel egyeztetni kellene egy ilyet, másrészt azért mert szerinte kezdő embernek nem adnak ilyen munkát.

Megtiltották neki azt is, hogy elmenjen a demonstrációra.

A főszerkesztő szerint nem egyeztethető össze a lap álláspontjával a tüntetés üzenete. Az újságíró mégis elment, majd mikor visszatért az esti ügyeletre, már nem tudott belépni a szerkesztői felületre a számítógépén. Egy munkatársa azt mondta, hogy nem a főszerkesztő, hanem (a rendszerhez valamilyen oknál fogva hozzáférő) a városházáról tiltották le jogosultságait, "nehogy valami meggondolatlanságot csináljon".

Szerda reggel a tapasztaltak miatt felmondott a hírportálnál.

A tüntetésről egy rövidke hírt tett fel a lap felelős szerkesztője, amiben arról ír, hogy "egy óráig sem tartott a vonulós tüntetés", ahol maroknyi ember volt csak jelen. Ezt egy olyan fotóval demonstrálta, ahol nagy távolságból lefotózta a vonuló tömeg hátulját.

Szólj hozzá!

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.