És azt hallottad, hogy nálunk csökkenek a legjobban az adók az EU-ban?

Ugytudjuk.hu

2018-12-02 10:11:00
Nem mindegy, hogy honnan hová.

Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés, a majdnem egy százalékpontos mérséklést 2016-ról 2017-re sikerült elérni úgy, hogy közben az unióban jelentősen nőtt az átlagos közteher - tájékoztatta vasárnap Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés a 2016-os 39,3 százalék után tavaly 38,4 százalékra csökkent. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert míg az úgynevezett adócentralizációs ráta Magyarországon jelentősen csökkent, addig az Európai Unióban 39,9 százalékról 40,2 százalékra nőtt.

Izer ezt az Eurostat adataira hivatkozva állítja, amit egyelőre sajnos nem tudunk ellenőrizni, ugyanis az adóterhek változásairól szóló jelentésből még csak az egy évvel korábbi, 2016-os adatokból dolgozó jelentés érhető el az Eurostat oldalán. Ebben a jelentésben még a magyar adóterhek Európa legmagasabb terheihez tartoztak, a rangsorban a 8. volt az ország. Az sem mellékes, hogy Dánia, Franciaország, Belgium, Finnország, Svédország, Olaszország és Ausztria van csak előttünk, melyek gazdasági erejét nem kell bemutatni - magasabb bevételből könnyebb adózni ugyebár.

Amennyiben elfogadjuk közel 1 százalékkal csökkentek a magyar adóterhek, akkor is valószínűleg csak Németország adóterhelése alá mentünk, azaz a 9. legmagasabb lesz az adók mértéke Magyarországon, ezzel is még az első harmadba tartozunk a rangsorban.

2017-ben július 5-én volt az "adószabadság napja", azaz jelképesen az addig megtermelt javakat az államnak fizettük be, az év többi napján kezdtünk el magunknak dolgozni. A napot az átlagos adóterhek százalékában állapítják meg, azaz ha 10 százalék lenne az átlagos adóteher, akkor február 7-én lenne az adószabadság napja.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.