Babos Tímea beküzdötte magát a US Open döntőjébe

Fehér Buda 2018-09-07 06:21:00
A párosverseny fináléjában láthatjuk újra.

Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán bejutott a New York-ban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének fináléjába, írja az MTI.

A második kiemelt magyar, francia kettős a magyar idő szerint péntek hajnali elődöntőben a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál, kínai duóval találkozott, s a verseny honlapja szerint az első szettben egy gyors brékváltás után úgy jutottak el 4:4-ig a felek, hogy mindenki simán hozta a maga adogatását. A felvonás hajrájában Babosék a legjobbkor vették el ismét ellenfelük szerváját, s ezt követően egy könnyed adogatójátékkal nyerték meg a 33 percig tartó játszmát.


A második játékrészben a tavaly a cseh Andrea Hlavackovával világbajnok magyar játékos és francia társa megint egyből brékelt, és 5:4-nél a győzelemért adogathatott. Ekkor kicsit megremegett a második kiemelt duó, így Stosurék kiegyenlítettek. A rövidítésbe torkolló szettet végül mégis Babosék nyerték: a harmadik mérkőzéslabdájukat kihasználva jutottak be a US Open fináléjába. A mérkőzés 1 óra 33 percig tartott.

Babos Tímea győzelmével történelmet írt, ugyanis ő lett az első magyar játékos, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság valamelyik felnőtt versenyében döntőzhet.

Az Australian Open-bajnok magyar, francia páros a 13. kiemelt Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai kettőssel vívja majd a finálét magyar idő szerint vasárnap este hétkor.

Szólj hozzá!

Betonelemekkel szűkítették le a szombathelyi oladi fahidat

A híd a Dolgozók útja felújításakor extrém forgalomterhelést kapott, most megpróbálják hosszabbítani az élettartamát.

Prompt segítség ha ötlet van, de pénz nincs: szeptembertől támogatással indíthatnak saját vállalkozást az álláskeresők Győr-Moson-Sopron megyében

A program azoknak kínál új lehetőséget, akik saját üzleti tervük megvalósításával teremtenék meg maguknak a hosszú távú munkalehetőséget.

A klasszikus zenén túl – új kulturális találkozóhellyé formálja a Zichy-palotát a Győri Filharmonikus Zenekar

Irodalom, színház, film és fotográfia is bekerül a 2026/27-es évad kínálatába, miközben Baráti Kristóf rezidens művészként tér vissza Győrbe.

Ingyenes prevenciós műhelyt tartanak az ételallergiákról és ételintoleranciákról Győrben

A Petz-kórházban megrendezett programon dietetikus segít eligazodni a tünetek, a diagnosztika és a megfelelő étrend kérdéseiben.

Két premierrel, új arculattal és nemzetközi turnékkal indul a Győri Balett új évada

A LOVEre mellett ’56-os emlékelőadás, A diótörő, régi közönségkedvencek és komoly nemzetközi turnék is várják a társulatot a 2026/27-es szezonban.

Orbán Viktor posztolt, de minek: az ex-miniszterelnök három hét után előkerült, de jobban járt volna, ha csendben maradt volna

A Fidesz első embere a benzinár, a költségvetési hiány és az államadósság miatt támadta a négy hónapja hivatalban lévő TISZA-kormányt – megnéztük, hogyan álltak ugyanezek a mutatók az ő 16 éves regnálása alatt.

Változik a menetrend több Győrt érintő vasútvonalon szeptember második felétől

A Déli Körvasút munkálatai miatt december közepéig több járat módosított útvonalon és időpontokkal közlekedik.

Az építkezések nélkülözhetetlen alapanyaga: cement

A cement az építőipar egyik alapvető összetevője, amely elengedhetetlen szerepet játszik az épületek szerkezeti stabilitása és különféle konstrukciók időtállósága szempontjából.

Befejeződött Kohuth Viktor postás karrierje

A Vasivíz korábbi vezérigazgatója, és a Pannon-Víz egykori középvezetője tavaly februárig volt a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese.

A győri polgármesterhez is elért a WKW Hungária Kft. csődjének híre

Hivatalosan megerősítették, hogy évvégén 500 ember veszítheti el a munkahelyét.

Hogyan válassz tökéletes munkavédelmi cipőt?

A munkavédelmi lábbeli vásárlása sokszor gondos mérlegelést igényel.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár

A legmelegebb nyár továbbra is a 2024-es, amikor 23,58 fok volt az évszak középhőmérséklete.

Durva, de igaz: négy éve nem volt ilyen drága a dízel Magyarországon

A gázolaj átlagára már 700 forint közelében jár, miközben a nemzetközi piacon sokkal gyorsabban drágul a dízel, mint maga a nyersolaj. Mit lép a kormány?