A vádirat szerint 2026 januárjában, egy délután az apa és fia elhatározták, hogy pénzt szereznek kábítószer vásárlására. Győrben felfigyeltek két arra járó kiskorúra, az apa pedig arra biztatta fiát, hogy az idő megkérdezésének ürügyén lépjen oda hozzájuk, majd vegyen el tőlük valamilyen értéket.
A fiatalkorú fiú az egyik sértett elé állt, elállta az útját, majd megpróbált kivenni a táskájából egy borítékot, amelyben 91 ezer 238 forint értékű euró volt. A sértett azonban megragadta a borítékot, és nem akarta elengedni. Ekkor a támadó megfenyegette, hogy rossz dolgok történhetnek vele, ha nem adja át a pénzt. A megijedt fiú végül elengedte a borítékot, a fiatalkorú elkövető pedig a közelben várakozó apjával együtt elfutott.
Az ügyészségi közleményből az is kiderül, hogy a fiatalkorú vádlott korábban további két kiskorú sérelmére követett el erőszakos vagyon elleni bűncselekményt.
A Győri Járási Ügyészség a fiatalkorú fiút zsarolás és minősített rablás bűntettével, apját pedig felbújtóként elkövetett rablással, valamint kiskorú veszélyeztetésével vádolja. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a Győri Járásbíróság a fiúval szemben javítóintézeti nevelést, a többszörösen büntetett előéletű apával szemben pedig fegyházbüntetést szabjon ki.
