Újabb hazai díjat nyert a Weöres Sándor Színház

Unyatyinszki György 2018-09-03 15:07:00
Városmajori Színházi Szemle szerint a legjobb társulata a szombathelyi színháznak van.

Hétfőn átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait. A szemlén a Budapesti Nyári Fesztivál során bemutatott hat vidéki színház darabjai versenyeztek. Bán Teodóra, a fesztivált működtető kft. igazgatója kiemelte, hogy minden előadást telt ház előtt játszottak a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Margitsziget Szabadtéri Színpadon.

A legjobb előadás díját a nyíregyházi színház Mohácsi János rendezte Illatszertár című produkciója nyerte el, a legjobb társulat díját a szombathelyi Weöres Sándor Színház érdemelte ki Volpone című előadásával.

A győri, nyíregyházi, kaposvári, kecskeméti, szombathelyi és miskolci társulatok produkcióit figyelemmel kísérő szakmai zsűri tagja volt Szinetár Miklós rendező, Bagossy László rendező, az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Színházművészeti Intézetének vezetője, Deres Péter dramaturg és Bán Teodóra.

Az idén először odaítélt legjobb társulat díját Ben Jonson Volpone című darabjáért, Alföldi Róbert rendezéséért ítélte a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak a zsűri. A díjat Jordán Tamás igazgató vette át.

A legjobb férfi főszereplő kategóriában díjazták Bányai Kelemen Barnát, szintén a Volponeban nyújtott alakításáért.

Hogy még nagyobb legyen az öröm, különdíjat vehetett át Csankó Zoltán a Volpone című előadás és a szintén résztvevő Győri Nemzeti Színház A vád tanúja című előadásban nyújtott teljesítményért.
 

via MTI

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.