Magánórán kapta rajta diákjával feleségét a szombathelyi orvos, majdnem az életével fizetett érte

Farkas Bazsi 2023-03-21 09:29:27
A neves urológus életét kollégái mentették meg.

A blikk.hu számolt be arról a szörnyű esetről, ami néhány napja Szombathelyen történt meg.

26 éves, korábbi gimnáziumi diákjának tartott német magánórát az 56 éves tanárnő, amikor férje, az 61 éves orvos rajtakapta őket. A lap úgy tudja, hogy a tanárt és tanítványát szexelés közben érte otthon a férj. A rajta kapott pár pedig annyira feldühödött azon, hogy váratlan látogatójuk akadt, hogy ütlegelni kezdték.

A férj fejére zacskót húztak, végül ez mentette meg az életét.

A férfi ugyanis elájult, amiről a támadók azt hitték, hogy életét vesztette. Később, amikor magához tért, a szombathelyi kórházba sietett, itt kollégái mentették meg az életét, a rendőrséget is ők értesítették.

– A Vas Vármegyei Ügyészség előterjesztésére a bíróság mindkét gyanúsított esetében elrendelte a letartóztatást – tájékoztatta a Blikket dr. Unger Hajnalka főügyészségi ügyész. – A nyomozati iratok alapján egyértelműen kirajzolódott a gyanúsítottak ölési szándéka – tette hozzá a szóvivő.

A tanárnő egyébként jelenleg is az egyik szombathelyi gimnázium alkalmazásában áll. A neve mellett jelenleg annyit lehet olvasni, hogy fizetetlen szabadságon van.

Szólj hozzá!

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én. 

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott.