Gruevszki kilenc évet kapott, mert elrendelte riválisa ingatlanának lerombolását

Papp László Tamás 2022-05-21 17:36:26
Orbán Viktor szövetségese azonban Budapesten élvezi a menedékjogot.

Újabb börtönbüntetésre ítélték a Magyarországra szökött egykori macedón miniszterelnököt, Nikola Gruevszkit pénteken. Gruevszkit a szkopjei büntetőbíróság bűnösnek találta hatalommal való visszaélésben, mert 2011-ben elrendelte egy, a politikai riválisának tulajdonában lévő épületének lebontását. Ezt azzal indokolta, hogy annak nem volt rá építési engedélye

írja a 444.hu.

A vád szerint Gruevszki miniszterelnökként bízta meg akkori közlekedési miniszterét, Mile Janakieskit, hogy segítsen bosszút állni Fiat Canoski üzletemberen, volt politikuson, amiért annak pártja kilépett a Gruevszki vezette kormányszövetségből. Janakieski három év börtönbüntetést kapott, Szkopje akkori polgármestere Gazi Baba pedig négy évet. A vádlottak ártatlannak vallották magukat.

Az elsőfokú ítélet a „TNT” fedőnevű ügyben hét évvel azután született, hogy az akkori ellenzék, a jelenleg kormányzó szociáldemokraták 2015-ben berobbantották a botrányt. Több rejtett telefonbeszélgetés is kikerült, amikben - feltehetőleg -

Gruevszki és Janakieski beszélnek a „Kozmosz” nevű lakóépület lerombolásáról.

Gruevszki 2018-ban menekült Magyarországra, hogy elkerülje az akkor még csak két évre szóló, luxuslimuzin-vásárlás miatt kiszabott kétéves börtönbüntetést. Idén áprilisban hét évet kapott, amiért pártjához érkezett adományokból sikkasztott el 1,3 millió eurót – írja BalkanInsight-ra hivatkozva a 444.hu.

Nikola Gruevszki és Orbán Viktor a néppárti csúcstalálkozón 2015 júniusában Brüsszelben.

Fotó: Wikipédia

 Az utóbbi ügyről írtuk múlt hónapban, hogy Gruevszki ezt a pénzt 2012 októberétől 2013 szeptemberéig egy Belize-ben bejegyzett offshore cég segítségével vonzó építési telkek megvásárlására fordította Szkopjéban és Krusevóban. A politikus távollétében kimondott ítéletben a börtönbüntetés mellett 3200 eurós pénzbüntetést is kiszabtak

Gruevszkit ezért öt társával együtt állították bíróság elé. A vádlottak között van a keresztapja, Risto Novacevski, az unokatestvére, Saso Mijalkov, a titkosrendőrség korábbi vezetője, Jordan Kamcev üzletember, aki az egyik leggazdagabb macedón, az ő édesanyja, és Nenad Josifovic üzletember.

Gruevszki 2006 és 2016 között autoriter módon kormányozta országát. Bukását egy lehallgatási botrány okozta. Miniszterelnöksége idején, 2006 és 2016 között nagyjából Macedónia minden századik állampolgárát, 20 ezer embert lehallgattak. Amikor ez kiderült, országos tiltakozási hullám kezdődött, majd 2017-ben a Zoran Zaev vezette szociáldemokrata ellenzék került hatalomra, mely albán nemzetiségi pártok támogatásával kormányozza Észak-Macedóniát.

Gruevszki időközben céget alapított Magyarországon, Szijjártó Péter a külügyminisztériumi pedig irodájában fogadja, hogy a Nyugat-Balkánnal kapcsolatos ügyekről beszélgessenek. Orbán Viktor 2018-ban azzal indokolta a Gruevszkinek nyújtott segítséget, hogy „az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel”, Gruevszki ugyanis támogatta Magyarországot a menekültválság kezelésében, azaz a kerítésépítésben.

Idén április 11-én az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma szankciók alá helyezte Nikola Gruevszkit. Egy elnöki rendelet alapján ugyanis szankcionálhatók azok, akik a Nyugat-Balkán békéjének, stabilitásának aláásásához járultak hozzá. Gruevszki ennek értelmében nem léphet be az Egyesült Államokba.

Gruevszki ettől nem zavartatva éli a luxusmigránsok életét, múlt hét szombaton a 444.hu fotósa kapta le a budapesti belvárosban.

Szólj hozzá!

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.