Sikkasztásért hét év börtönt kapott Orbán szövetségese, Nikola Gruevszki

Papp László Tamás 2022-04-21 20:56:00
A volt északmacedón kormányfő 2018-ban egy korábban kiszabott kétéves letöltendő börtönbüntetés elől menekült Magyarországra.

Sikkasztásért hét év börtönbüntetésre ítélte egy szkopjei bíróság Nikola Gruevszki volt északmacedón miniszterelnököt, aki jelenleg Magyarországon menekültstátuszt élvez. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a vádlottaknak joguk van fellebbezni, írja a Balkan Insightra hivatkozva a Telex.

A politikust hazájában már korábban is börtönbüntetésre ítélték korrupciós bűncselekmények miatt, most egy újabb ügyben született ítélet. Gruevszkit azzal vádolták, hogy 1,3 millió eurót sikkasztott az általa vezetett kormánypárthoz (VMRO DPMNE) érkezett adományokból. A pénzt 2012 októberétől 2013 szeptemberéig egy Belize-ben bejegyzett offshore cég segítségével vonzó építési telkek megvásárlására fordította Szkopjéban és Krusevóban. A politikus távollétében kimondott ítéletben a börtönbüntetés mellett 3200 eurós pénzbüntetést is kiszabtak

– emlékeztet a portál.

Gruevszkit öt társával együtt állították bíróság elé. A vádlottak között van a keresztapja, Risto Novacevski, az unokatestvére, Saso Mijalkov, a titkosrendőrség korábbi vezetője, Jordan Kamcev üzletember, aki az egyik leggazdagabb macedón, az ő édesanyja, és Nenad Josifovic üzletember.

Gruevszki 2006 és 2016 között autoriter módon kormányozta országát. Bukását egy lehallgatási botrány okozta. Miniszterelnöksége idején, 2006 és 2016 között nagyjából Macedónia minden századik állampolgárát, 20 ezer embert lehallgattak. Amikor ez kiderült, országos tiltakozási hullám kezdődött, majd 2017-ben a Zoran Zaev vezette szociáldemokrata ellenzék került hatalomra, mely albán nemzetiségi pártok támogatásával kormányozza Észak-Macedóniát

– szól a Telex cikke.

Gruevszki 2018 novemberében a magyar kormány segítségével menekült Magyarországra, hogy elkerüljön egy luxuslimuzin tiltott megvásárlása miatt korábban kiszabott kétéves letöltendő börtönbüntetést. Szkopjéban több más büntetőeljárás is folyamatban van ellene. A volt kormányfő azt állítja: hazájában a bíróság és az ügyészség politikai zsarolás eszközévé vált, politikai ellenfelekkel való leszámolásra, kormányzati hibák elfedésére használják.

Orbán, Gruevszki, két jó barát....

Fotó: Wikipédia

Gruevszki azóta céget alapított Magyarországon, Szijjártó Péter a külügyminisztériumi pedig irodájában fogadja, hogy a Nyugat-Balkánnal kapcsolatos ügyekről beszélgessenek. Orbán Viktor 2018-ban azzal indokolta a Gruevszkinek nyújtott segítséget, hogy „az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel”, Gruevszki ugyanis támogatta Magyarországot a menekültválság kezelésében, azaz a kerítésépítésben.

Április 11-én az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma szankciók alá helyezte Nikola Gruevszkit. Egy elnöki rendelet alapján ugyanis szankcionálhatók azok, akik a Nyugat-Balkán békéjének, stabilitásának aláásásához járultak hozzá. Gruevszki ennek értelmében nem léphet be az Egyesült Államokba

– említi a Telex.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.