Újabb jogköröket vonna el a kormány az önkormányzatoktól

Pintér Bence 2021-02-24 07:59:00
Átvennék a településeken folyó építések feletti döntés lehetőségét.

Egy önkormányzat egy terv – ezzel a szlogennel venné ki a kormány a fővárosi és a megyei önkormányzatok kezéből a településszerkezeti terv készítésének jogát, illetve elvonná a többi településrendezési eszközt is. De elképzelhető az is, hogy korlátozzák a kerületi, illetve települési önkormányzatok építési szabályzat alkotási jogkörét is. – írja a Népszava.

A lap szerint ha ezeket a jogköröket is elveszi vagy kiüresíti a kormány, akkor az önkormányzatoknak gyakorlatilag semmi beleszólásuk nem lesz abba, hogy mi épül a területükön.

„Ezzel rendszerszintre emelkedhetne a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásoknál jól ismert mindenféle gát nélküli ingatlanfejlesztési gyakorlatát. A települési önkormányzatokat pedig megfosztanák attól az alkupozíciótól, hogy a fejlesztői szándékokért cserébe utat, közműfejlesztést, netén óvodát, parkot kérjenek” – mondta a Népszavának egy neve elhallgatását kérő önkormányzati szakember.

A kiszivárgott információk szerint a településszerkezeti tervek készítését egy kézbe adnák, Budapest esetében ez lehet akár a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ is. A hivatalos indok a hatósági ügyintézés egyszerűsítése, illetve a bürokráciacsökkentés. Budapest vezetése azonban az önkormányzati rendszer, illetve a főváros elleni újabb támadásként értékeli a kormány törekvését. A főváros egyébként más önkormányzatoktól, illetve az érintett kamara képviselőitől értesült arról a jogalkotói szándékról, amely megújítaná a településfejlesztési terveket és településrendezési eszközöket érintő jogszabályi környezetet. Ennek előkészítése a hírek szerint már meg is kezdődött.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Szólj hozzá!

Visszakapjuk a köztereink egy részét: Így ünnepli a Föld napját Budapest

Ingyen utazhatnak az autóval közlekedők április 22-én, csütörtökön, a Föld napján Budapesten a BKK járatain, az ezt követő hétvégén, április 24-25-én pedig a gyalogosok és a kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a pesti rakpart mellett a Kós Károly sétány–Andrássy út–József Attila utca (Széchenyi tér) szakaszt is birtokba vehetik.

Mutatjuk a megújuló Citadella látványterveit

Két évig fog tartani az erőd felújítása.

Bödőcs Tibor: Megszakad a szívünk. Oltassák be magukat!

Egy fiatalon elhunyt óvónőről emlékezett meg a humorista.

Koronavírus: Gibraltárt leszámítva Magyarországon haltak meg a legtöbben a vírus miatt

A mai nappal lehagytuk Csehországot, csak a miniállam Gibraltár előzi meg Magyarországot a lakosságarányos halálozási adatot tekintve.

Itt az első szombathelyi tabló, amit az online oktatás ihletett

A művészetis diákok chat ablakokban várják a jövőt.

Elhunyt a Vas megyei autós társadalom egyik motorja, Farkas Zoltán

Mindenki “Bocija” koronavírus fertőzést kapott.

A feljegyzések kezdete óta 2020 volt a legmelegebb esztendő Európában

A 2020-as esztendő volt a legmelegebb Európában a feljegyzések kezdete óta - közölte az Európai Unió Copernicus Klímaváltozási Szolgálata (C3S) csütörtökön Londonban közzétett európai klímajelentésében.

Ittasan vezetve koccolta végig Szombathelyt egy sofőr, majd egy ereszcsatorna állította meg

Még egy busznak is nekitolatott, majd elhajtott a buszsofőr elől.

Mézes jó reggelt, Nagy István miniszter úr!

Az LMP üdvözöli az agrárminiszter döntését, hogy aláírta a „Mentsük meg a méheket és a gazdákat" című európai polgári kezdeményezést.

Vádat emeltek a kőszegi szilveszteri ámokfutó ellen

A sofőr ittasan rodeózott, majd csattant egy házfalnak.

Online tartalmakkal köszönti a Föld Napját a szombathelyi AGORA

Facebook-oldalára csalogat közleményében a kulturális központ

Ma ingyen utazhatnak az autósok a fővárosban a BKK járatain

A lehetőséget azok vehetik igénybe, akik a jegyellenőrzéskor Magyarországon kiállított érvényes forgalmi engedélyt mutatnak fel.

Nem kamu: összeházasodik Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc!

Az elmúlt hetekben, hónapokban sok pletyka keringett arról, hogy együtt vannak.

53 emberrel a fedélzetén eltűnt egy tengeralattjáró Indonézia partjainál

Helyi idő szerint hajnalban szakadt meg a kapcsolat a legénységgel.

van még itt cikk a témában: