A demokraták már Trump hivatali felmentését követelik

Bazsó Bálint 2021-01-09 08:22:00
A hivatalban lévő elnök bejelentette, hogy nem vesz részt Biden beiktatási ünnepségén. Közben a Twitter vélhetően örökre megszűntette Trump fiókját, mivel folyamatosan gyűlöletre uszított.

Az amerikai kongresszus demokrata párti képviselői felkészültek arra, hogy alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) távolítsák el hivatalából Donald Trump amerikai elnököt, akinek hívei megostromolták a washingtoni Capitolium épületét - közölte Katherine Clark demokrata párti házelnökhelyettes pénteken.

"Donald Trumpot el kell távolítani hivatalából, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel ezen leszünk demokráciánk védelme érdekében" - jelentette ki Clark. Amennyiben Mike Pence alelnök nem kezdeményezi Trump eltávolítását az amerikai alkotmány 25. kiegészítése értelmében, úgy mi fogjuk kezdeményezni azt - tette hozzá.

Hangsúlyozta: egyelőre várnak még, hogy Pence az impeachment-eljárással esetleg mégis a gyorsabb utat választja, ugyanis az amerikai alkotmány 25. kiegészítése alapján az alelnök a kabinet többségi szavazatával kinyilváníthatja, hogy az elnök nem képes többé ellátni hivatalát.

Clark szerint az impeachmentről már a következő héten szavazhatnak a képviselőházban.

A szenátuson szinte biztosan elakadna

A demokrata többségi képviselőházban szinte biztosan meglenne a többség az impechment eljárás megindításához. A szenátusban azonban kétharmados hozzájárulásra és ezzel republikánus szenátorok támogatására volna szükség a hivatalban lévő elnök elmozdításához.

Ben Sasse nebraskai republikánus szenátor a CBS hírtelevíziónak nyilatkozva jelezte, hogy "mindenképpen fontolóra veszi" az impeachmentet.

"Az elnök semmibe vette hivatali esküjét" - hangsúlyozta. Elítélte Trumpot, amiért - mint utalt rá - az amerikai törvényhozás épülete ellen uszította a tömeget.

A megválasztott elnök, Joe Biden szóvivője ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy Biden jelenleg a hivatali teendők átvételére összpontosít és a kongresszusra, illetve Pence-re és Trump-kabinet többi tagjára bízza, hogy belátásuk szerint járjanak el az impeachment, illetve a 25. alkotmánykiegészítés ügyében.

Csütörtökön Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke és Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője szólította fel Pence-t Trump felmentésére hivatalából.

Pulpitus és bölényszarvú sámánkirály: íme a kongresszus ostromának legjobb mémei

Akcióba lendültek a Photoshop mesterei.

Trump: Rendezett átmenet lesz, de...

Trump egy nappal azt követően, hogy rendezett átmenet ígért, pénteki nyilatkozatában azt üzente támogatóinak, hogy továbbra is jelentős beleszólásuk lesz az ügyekbe. Pénteki Twitter-üzenetében úgy fogalmazott, hogy annak a csaknem 75 millió embernek, aki rá szavazott "a jövőben is hatalmas hangja lesz". Arról biztosította híveit, hogy semmilyen formában nem fogják őket "méltatlanul, tisztességtelenül" kezelni.

A hivatalban lévő elnök csütörtökön elítélte a bírálói szerint általa szított tüntetéseket.

"Én is fel vagyok háborodva az erőszakon, a törvénytelenségen és a felforduláson" - fogalmazott.

"Elérkezett az ideje a kibékülésnek és gyógyulásnak" - tette hozzá.

Négy halálos áldozata van a Trump-tüntetők ostromának

Ahogy mi is beszámoltunk róla, szerdán Donald Trump elnök hívei megrohamozták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét, a Capitoliumot, miközben odabenn az elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott. Történelmi pillanatnak lehetünk szemtanúi: Donald Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor összecsaptak a rendőrökkel és betörtek a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe.

Az amerikai elnök emellett rendezett hatalomátadást ígért.    

"Egy új kormányt fognak beiktatni január 20-án. Most arra összpontosítok, hogy egy zökkenőmentes és rendezett hatalomátadást biztosítsak" - húzta alá Trump, aki elemzők szerint a republikánusok nyomásának engedve tette nyilatkozatát.

Nem vesz részt Biden beiktatásán

Twitter-üzenetében ugyanakkor közölte azt is, hogy nem fog részt venni Biden beiktatásán.
   
Szerda este a távozó elnök több száz híve ostromolta meg a Capitoliumot, ahol a kongresszus és a szenátus a Joe Biden megválasztott elnökre eladott elektori szavazatok hitelesítése céljából tartott együttes ülést. A tiltakozókat a nemzeti gárda segítségével távolították el az épületből, az összetűzésben öt ember életét vesztette. Előzőleg Trump beszédet mondott a hívei előtt.

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.