Túl sokba kerül a TAO pénzből épült uszoda fenntartása, becsődölt az úszóklub Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2018-09-18 09:21:00
Pedig Hende azt mondta, az uszoda fenntartása olcsóbb lesz, mint volt korábban.

Civil egyesületből önkormányzati szakosztály lesz a szombathelyi uszodabővítés miatt nehéz helyzetbe került Vízmű SC - írja az atlatszo.hu. A lap júniusban mutatta be a szombathelyi Vízmű SC nehéz helyzetét, ami abból adódott, hogy bővítették a városi Fedett Uszodát. Az új medencét nem az úszók, hanem a helyi vízilabda klub, az AVUS építette TAO pénzből, az üzemeltetést azonban már nem vállalták.

Az elsődleges szándék az volt, hogy az új medencerész a városhoz kerül, ez azonban a TAO szabályozás miatt végül kútba esett. Az üzemeltetés így, az uszoda többi részét is üzemeltető megyei önkormányzati többségű Vasi Vízhez került.

Bár Hende Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője az avatáson azt mondta, hogy a modern kivitelezésnek hála az uszoda fenntartása olcsóbb lesz, mégsem lett az. Az új medencerész hiányt termelt, a hiányt pedig az úszókon próbálták meg behozni úgy, hogy drágábbak lettek a belépők.

Június 9-től 250 forint helyett, 650 forintra emelték a sportolók jegyárait. Ezt pedig mindig meg kell váltaniuk, legyen szó edzésről, vagy akár versenyről. De az úszók ezen felül még a sáv használatért is fizetnek, ami szintén emelkedett. 1016 forint helyett 2200 forintot kell fizetniük alkalmanként. Ezek a költségek az egyesületet terhelik, amit azonban végül, tagdíj formájában a szülőkkel fizettetnek ki.

Összességében ez közel 20 millió forintos többlet kiadást okozott az egyébként 45 millió forintos éves költségvetésből működő úszó egyesületnek. Ráadásul a szülők már korábban is 13 ezer 500 forintos tagdíjat fizettek havonta, ez 25 ezerre nőtt az áremelésekkel. A klubba 400 gyerek járt napi szinten sportolni.

Júniusban a közgyűlés elutasította, hogy pénzt adjanak az úszóknak. Akkor azt mondták a Vasi Víz felé 3,5 millió forintos tartozásuk van, bárminemű adósság pedig gátja annak, hogy az önkormányzat támogatást adjon egy civil egyesületnek. Ugyanakkor a városvezetéssel jó kapcsolatot ápoló, és egyébként is TAO támogatott vízilabdások 20 millió forintos támogatást kaptak.

Az eset súlyosságát jól mutatja, hogy nem sokkal a városi közgyűlés után a polgármestert felkereste július 2-án Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, hogy intézkedéseket tegyen a több évtizedes múltra visszatekintő, eredményes szombathelyi úszósport megmentésére.

Az a megoldás született, hogy az eddig civil egyesületként működő Vízmű SC megszűnik, helyette pedig a Szombathelyi Sportiskolát bővíti az önkormányzat egy úszó szakosztállyal. Az úszók és az edzők itt folytathatják a munkát. A gyerekek pedig 25 éves korukig lehetnek a sportiskola versenyzői, további felkészülésüket a MÚSZ finanszírozza.

Szombathelynek így idén 4,8 millió forintot kell belerakni az úszósportba, jövőre pedig közel 13 millió forintot jelent majd a finanszírozás. Az Átlátszó úgy tudja, hogy a város végül azért ezt a megoldást favorizálta, mert véleményük szerint így jobban ellenőrizni tudják az általuk adott pénz útját.

A Vízmű SC-nek jelenleg 3,2 millió forintos tartozása van a Vasi Víz felé, ezt legkésőbb október 1-ig rendezniük kell, hogy létrejöhessen a tervezett fúzió.

Szólj hozzá!

Május 4-én végleg bezár a szombathelyi Gekko Pub

Az étterem a Facebookon köszönt el vendégeitől.

Veres András piros lapja Benkovich Ferencnek

A Győri Püspökség tavaly nyáron csak kispadra ültette a hívek kedvenc plébánosát, most azonban az egész országra vonatkozóan eltiltotta mindennemű papi tevékenységtől. 

Címkenyomtató vagy professzionális nyomda: melyik az előnyösebb?

Remek hírrel készültünk a vállalkozók, cégvezetők számára: a nyomdai címkerendelés már a múlté, ugyanis elérhetők olyan készülékek, melyekkel házon belül el lehet készíteni a különféle öntapadós matricákat!

A fogyasztói árak átlagosan 5,6%-kal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2025. februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,8%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2%-kal drágultak.

Kurkuma kutyáknak? Igazi superfood!

A kurkumáról bizonyára hallottál már a hírekben egyet s mást. Egy indiai, távol-keleti gyógy- és fűszernövény, amit előszeretettel alkalmazunk ételeink ízesítésére, de egyre több étrend-kiegészítőben, vitaminban is helyet kap.

Súlyosbították a szombathelyi gyilkossági kísérletet elkövető szeretők ítéletét

A férfi szabadságvesztésének tartamát 13 év 6 hónapra emelték. A közügyektől eltiltást mindkettőjüknél 10 évre súlyosították.

A tökéletes választás a pázsit karbantartására

A tavasz beköszöntével életre kel az udvar, a kertek pedig zöld pompájukban ragyognak. A pázsit rendszeres nyírása azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyep szép és egészséges maradjon az év során.

Szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni a Győr-Szol munkáját

Újabb konszenzusra hajló történet kezd körvonalazódni Győrben, a városüzemeltetés életében jöhet egy pozitív időszak.

Megkapták a HVSE dolgozói a december 31-ig esedékes fizetésüket

Két havi bérükkel továbbra is tartozik a klub.

Több tízmillió forintot csalt ki egy 70 éves nő egy győri 83 éves férfitól

Azt állította, hogy egy németországi ismerőse jelentős vagyont örökölt, de csak akkor jut hozzá, ha különböző díjakat megfizet

A Kőszegen raboskodott és elhunyt közel 2500 munkaszolgálatosra emlékeztek ma

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is a városban járt.

Rendszeresen hordta Körmend mellé a veszélyes hulladékot egy férfi

Részben hullámpalákat és kiselejtezett elektronikai eszközöket szórt ki.

Az új generációs cserepes lemezek előnyei

Manapság a tetőfedési megoldások világában jelentős változások tapasztalhatók.

Pintér Bence beszédet mondott a lengyel-magyar barátság napján

2007. március 23. óta ünnepli történelmének ezeréves összefonódását a két nemzet. 

A Haladás Sportkomplexum tavalyi bérleti díjára megy el a Haladás VSE gyorssegélyének nagy része?

470 millió forint tőkeinjekciót jelentettek be. Ebből 380 millió forint a létesítmény 2024-es bérleti díjára mehet el.