170 hír találató a(z) "költségvetés" cimkével ellátva.
2020. december. 19. 22:32
Közleményükben azt írják, hogy a csökkentett iparűzési adóval a szombathelyieknél marad a pénz.
2020. december. 13. 11:05
Illés Károly, a szombathelyi Fidesz elnöke azonban pont az ellenkezőjét állítja.
2020. november. 28. 08:24
A kormánynak sikerült is. A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a kormány kiürítette a Gazdaságvédelmi Alapot, de a Központi Maradványelszámolási Alapból és a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékából is költöttek.
2020. november. 16. 15:14
Átalakította a költségvetést a polgármester, sok apróbb és pár nagyobb módosítás után a költségvetés kiadási és bevételi főösszege is 69 milliárd forint. Júniusban a győri fürdő kapcsán ugyan csak 5 millió forint visszaosztásáról döntött a közgyűlés, most viszont nem csak az év elején tervezett 35 millió forintot, de mellé még közel 38 millió forintot tesz az önkormányzat a Rába Quelle felújítási keretébe.
2020. október. 11. 10:22
Kétmilliárd forinttal csökkentek Győr adóbevételei a járvány miatt, a szeszgyár bűzének ügyében konkrét lépések lesznek. A polgármester szerint primitív vélemény azt mondani, hogy „ne bontsuk le a Győri Nemzeti Színházat”, viszont jó ötlet lenne benne falmászóközpontot építeni.
2020. szeptember. 22. 14:01
Elképesztő mértékben költekeznek, de ezt nagyobb részt az államadósság növeléséből finanszírozzák.
2020. augusztus. 26. 15:20
1890 milliárd helyett 3600 milliárd forint hiányzik.
2020. augusztus. 25. 18:17
Az idén 7-9 százalék között lehet a GDP-arányos államháztartási hiány, de jövőre megkezdődhet a konszolidáció - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára kedden a közrádióban.
2020. július. 21. 08:11
Megállapodtak az Európai Unió országainak állam és kormányfői a következő hét év költségvetéséről és a koronavírus miatt létrehozott segélycsomagról: összesen 1,8 trillió euróról döntöttek Brüsszelben.
2020. június. 19. 14:24
Ungár Péter kiáll a szociális szektor mellett.