Záporokkal tarkított lesz az év első szombatja

Farkas Bazsi 2021-01-02 07:41:13
Akár 11 fok is lehet délután.

Szombat hajnalban is számítani lehet pára-, ködfoltok kialakulására, napközben az ország legnagyobb részén túlnyomóan felhős idő várható. Késő délutántól nyugaton kisebb eső, záporok alakulhatnak ki. A délkeleti szél többnyire mérsékelt marad.

Hajnalban -2, +3, délután 5-11 fok között alakul a hőmérséklet.

Nem várható fronthatás - írja az idokep.hu.

A Kőszegi Időjárás Előrejelzés ezt azzal toldotta meg, hogy szombaton délig többfelé megmarad az éjszaka képződött köd. A délutáni óráktól fokozatosan megszűnik, feloszlik a rétegfelhőzet, helyébe a magasban fokozatosan beborul az ég. Kezdetben ónos szitálás kialakulhat, majd késő délutántól, kora estétől kisebb esőre, záporokra számíthatunk. A légmozgás mérsékelt marad. Délutánra a tartósan ködös tájakon 0, -1 fokig, a ködmentes területeken 7 fokig emelkedik a hőmérséklet. Az érkező csapadékkal egyidőben a fagypont közeli területeken a hőmérséklet emelkedésbe kezd.

A reggelt pedig kezdjük máris egy nagy klasszikussal, lendületes szombatot!

Louis Prima Just A Gigolo I Ain't Got Nobody

● Like And Subscribe For More!➥ Follow me: ● https://www.facebook.com/ospff● https://www.instagram.com/temo_jincharadze/● https://plus.google.com/u/3/1079047...

Szólj hozzá!

400 millió forintot költött el a Fidesz a tavasz szeptember első DPK gyűlésre

Az egészet egy augusztusban bejegyzett alapítvány finanszírozta.

Fülöp-szigeteki rumok egzotikus kalandja

A Fülöp-szigeteken dús zöld táj és kristálytiszta víz között találsz valami igazán különlegeset: a helyi rumokat, amik a régió egyedi ízeit és szellemiségét koncentrálják.

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.