"Szombathely ezen részen is vannak olyan útszakaszok, amik a mai napig magántulajdonban vannak, így a városnak nincs felelőssége például a karbantartásával vagy az úthibák kijavításával kapcsolatban. Ezen is fogok változtatni, ha bizalmat kapok a szavazóktól október 13-a után. Kezdeményezni fogom, hogy minden utat, ott és ahol szükséges, vegyen át a város"
"Van egy baráti társaság, melynek tagjai időről-időre összeszedik a pénzt, van saját lapátunk, seprűnk, megvesszük a betont vagy a bitument és nekiállunk mi magunk betömni a kátyúkat. Legutóbb tavaly jött össze a brigád. Nem mondom, egy igazán jó csapatépítő program, de azért valljuk be, hogy közösséget építeni máshogy kellene"

"A főúton halad át a forgalom, ugyanis Váttól még mindig fizetős az M86-os, érthetetlen okokból.A közgyűlésben a körzet képviselője, Kántás Zoltán is leszavazta azt a javaslatot, hogy szüntessük meg ennek a kis szakasznak a fizetősségét, tehát a zanatiak ellen szavazott.De nem ez volt az egyetlen, amikor semmibe vette az itt élő 1200 ember kérését: folyamatosan támogatta, hogy engedményeket kapjon az a vállalkozó, aki 10 év alatt képtelen volt megépíteni a Tesco-körforgalomtól Zanatig tartó 2 kilométeres kerékpárutat. Győzelmünk esetén az is meg fog épülni, erre ígéretet kaptam Nemény András polgármesterjelölttől"

"A templomhoz, a híres zanati fagyizóhoz és a bolthoz tervezek gyalogátkelőt. Erre pedig nemcsak az itt élőknek, hanem az erre járóknak is nagy szüksége van. Rajtam nem múlik, hogy ez elkészüljön"
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
