Zalaegerszegi idősek otthonában is megjelent a koronavírus

Nagy Donát 2020-04-28 07:00:00
A kórt a lakók hozhatták be egy bevásárlás alkalmával, majd napokig tünetmentesen lappanghatott a betegség.

Zalaegerszegen a volt József Attila iskolában működő idősotthonban, a demens részlegen lett először pozitív egy idős ember koronavírus tesztje. Ezt Balaicz Zoltán (Fidesz), a város polgármestere tette közzé egy Facebook bejegyzésben.

Balaicz Zoltán

KÉPGALÉRIA: FEJLESZTÉSEK GÉBÁRTON Bár most minden időt és energiát a... járványügyi védekezés köt le, mégis, ha arra járunk, nézzünk körül a Gébárti-tónál, hiszen folytatódnak az elmúlt években indult fejlesztések. Az elmúlt időszakban több beruházás is zajlott a Gébárti-tó mellett: - 25 millió forintos keretből a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kiépítette a vízisport központot a tó partján.

Mint írja, az idős személynek korábban még negatív lett a teszteredménye, az intézményből pedig nem mozdult ki (nem is mozdulhatott). A dolgozók is valamennyien negatív eredményűek lettek, azonban a bentlakók múlt hét szombat óta bármikor megfertőződhettek egy bevásárlóközpontban, egy üzletben, vagy bárhol, és tünetmentes hordozóvá válhattak. 

Az említett idős személynek csütörtökön hőemelkedése volt, majd enyhén köhögött. Emiatt a fenntartó önkormányzat, az intézmény vezetése és a népegészségügyi hatóság megtiltotta, hogy az idősek kimozduljanak a szobáikból, a dolgozóknak pedig előírták a teljes védőfelszerelést.

A hétvégén valamennyi ellátotton és dolgozón azonnali tesztet végeztek el, és kiderült, hogy további kilenc idősnek és öt dolgozónak is pozitív lett a koronavírus tesztje.

A tíz idős érintett most kórházban van megfigyelés alatt, állapotuk kielégítő, van köztük több tünetmentes is. 

A polgármester a hosszú és tartalmas bejegyzésében többek között azt is megemlíti, hogy az önkormányzat mindent megtesz a terjedés megállításában.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.