Visszaléptek a Czeglédy-ügy bírói, ez az oka

ugytudjuk.hu 2019-09-13 08:00:00
Csúszik a tárgyalás is.

Az eredetileg kijelölt, 3 fős bírói tanács 2 tagja „egyéb ok”-ra hivatkozva kiszállt a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőügyből, de már meg is van, kik ugranak be az elfogultság miatt távozó kétharmad helyére – erősítette meg a hvg.hu értesülését a Szegedi Törvényszék.

Az Ugytudjuk is hónapokkal ezelőtt írta meg, hogy kizárási ok merült fel azokkal a bírókkal szemben, akik most állítólag maguktól hátra léptek. Czeglédy Csaba szerint viszont a helyükbe lépő, új bírók sem felelnek meg a törvényi feltételeknek.

Mivel így a 3 fős bírói tanács 2/3-a kiesett, „haladéktalanul intézkedtek egy új bírói tanács kijelölése" érdekében. Ez meg is történt, így „immár új összetételű tanács előtt várhatóan október végén folytatódik” az ügy. A bírói tanács új elnöke dr. Molnárné dr. Mészáros Noémi, a tanács új tagja dr. Nóvé Ágnes - közölték. A tanács harmadik, vissza nem lépő tagja nem büntetőbíró, hanem az ilyen ügyekben szokásos módon egy gazdasági ügyszakos bíró, dr. Szűcs Károly.

Dr. Czeglédy Csaba

Pont ma hat éve futottam életem első félmaratonját, hat hét edzés ut... án, legalább 10 kiló súlyfelesleggel. Nagyon megszenvedtem, de a célba küzdöttem magam. Ma újra starthoz álltam a 34. Wizz Air Félmaratonon, Budapesten. Nagyon vártam, és teljesült a vágyam, a 21,1 kilométer minden méterét élveztem.

Érdekes módon a törvényszék hét elején kiadott egy rövid közleményt, de abban azt emelték ki, hogy "folytatódik a dr. C.Cs elleni eljárás". Ebben egy szóval sem említették az elfogultság miatt visszalépett bírókat, szemérmesen úgy fogalmaztak, hogy "megváltozott összetételű tanács" viszi majd az ügyet.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.