Vissza akarta követelni a pénzét egy amerikai nő, aki lefizetett egy csalót, hogy írjon meg egy vizsgát a fia helyett

Fehér Buda 2020-07-16 16:58:42
A szélhámos hallgató viszont csak egy hármast szedett össze, ezután jött Karen ámokfutása.

Karen Littlefair, egy 57 éves nő egy csalásra szakosodott céghez fordult, amikor a fia nem tudott átmenni egy vizsgán. Karen azért fizetett a cégnek, hogy a gyermeke helyett egy csaló üljön be a Georgetowni Egyetem néhány előadására, majd a szemeszter végén vizsgázzon is le helyette. A nő összesen 9 ezer dollárt, csaknem három millió forintot perkált ki a cégnek, 

ám Karennél elszakadt a cérna, amikor kiderült, hogy a csaló egyetemista az egyik vizsgán csak egy hármast tudott összekaparni.

Az ügy viszont kitudódott, az amerikai hatóságok több egyetemen is lecsaptak a csalókra, ennek a rajtaütés-sorozatnak köszönhetően került bajba két hollywoodi színésznő, Felicity Huffman és Lori Laughlin is, akik lefizettek néhány egyetemet, hogy biztosan bekerüljön a csemetéjük. 

A nyomozás során kiderült, hogy a nő még 2017-ben kérte a csalók segítségét, miután a fia annyira megküzdött az egyik tárgyával, hogy az egyetem próbaidőre helyezte. Karen Rick Singerhez fordult, aki több ízben is segített bejutni a pénzes szülők gyermekeinek a nagy tekintélynek örvendő egyetemekre. A vizsga viszont nem úgy sikerült, mint gondolták,

a csaló hallgató csak egy hármast tudott összekaparni, amitől Karen úgy kiakadt, hogy megpróbálta visszakövetelni a pénzét. 

De Singer, aki saját maga is az ítéletét várja, nem volt hajlandó visszaadni Karen pénzét, sőt, a bíróságon azt mondta, hogy egy rémálom volt együtt dolgozni a nővel. 

A rendőrök végül Karent is elfogták, őt szerdán összesen öt hetes szabadságvesztésre, 200 ezer dolláros büntetésre, sé 300 óra közmunkára ítélte a bíróság. A nő azt mondja, megbánta amit tett, mert nem csak az egyetemet, hanem a fiát is bántotta azzal, hogy így akarta megoldani az oktatását.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.