Videón a győri kődobálók

Papp László Tamás 2020-11-21 08:29:33
A dobálózó fiatalok az az Ipar híd Bútorgyári út felőli lábánál okoztak balesetveszélyes helyzetet.

Két hete mi is beszámoltunk a rendőrségi közleményről, miszerint Győrben, a Kandó Kálmán úton, az Ipar híd Bútorgyári út felőli lábánál, illetve a Hűtőház út felé eső részén, 2020. november 5-én 13 óra körül két ismeretlen személy a földről felvett kővel dobálta a hidat, illetve dobtak át a híd felett. Cselekedetükkel a közlekedés biztonsága elleni bűncselekeményt követtek el.

Balesetet okozó sofőröket és kővel dobálózókat keres a rendőrség Győrben és környékén

Ismeretlen személy a 8419-es számú úton, Mórichida felől Árpás irányába közlekedett 2020. október 26-án 11 óra 20 perc körül egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival. Haladása során az út 7-es kilométerszelvényéhez érve a szalagkorlátnak ütközött, majd adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta. Győrben, a Révai Miklós utca 8.

Az RTL híradója most videót közölt az esetről:


Mint a csatorna híradásából kiderült: a felvétel készítője feljelentést tett, a rendőrség keresi az ismeretlen elkövetőket.

Szólj hozzá!

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.