Vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd

Vágvölgyi Bálint 2020-11-06 11:45:07
Vádat emeltek ellene.

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd ellen, mert többször is vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát.

Keresztes Imre főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfi jogosítványát 2016 áprilisában a büntetőpontok határának elérése miatt visszavonták, és utánképzést írtak elő neki: ahhoz hogy visszakapja vezetői engedélyét, 6 órás előadást, feladatsort és forgalmi vizsgát kellett volna teljesítenie. M. Richárd ehelyett felkeresett egy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készítő férfit, akinek egy barátja - valótlanul - vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva 600 ezer forintért segítséget ígért.

A vádlott a jogosítvány visszaszerzéséért 300 ezer forint előleget adott neki, majd miután 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a maximális sebességet lényegesen túllépve a XIII. kerületi Dózsa György úton két halálos áldozattal járó balesetet okozott, újabb 600 ezer forintot fizetett jogosítványának visszaszerzéséért, és azért, hogy a közvetítő barátjának rendőr ismerőse kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást. A közbenjárást ígérő azonban nem állt kapcsolatban rendőrrel, az átvett 900 ezer forintot saját céljaira fordította.

A Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel, közokirat-hamisítással és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja M. Richárdot és két társát. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság - az előkészítő ülésen történő beismerés esetén - a baleset okozóját 3 év 6 hónap, a közvetítőt 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt egymillió forint pénzbüntetés és 900 ezer forint vagyonelkobzás mellett 4 év börtönbüntetésre ítélje - olvasható a közleményben.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a Dózsa György úti baleset miatt folytatott büntetőeljárásban M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt első fokon négy év fogházbüntetésre ítélte, és végleg eltiltotta a vezetéstől 2020. szeptember 30-án.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.