Vérplazma adására kérik a koronavírus-fertőzésből meggyógyultakat

Vágvölgyi Bálint 2020-04-28 15:40:00
Várják a donorjelöltek jelentkezését.

Vérplazma adására kéri a koronavírus-fertőzésen átesett, gyógyult betegeket a szakemberek. Keddi sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy mostantól a koronavirusplazma.hu címen is várják donorjelöltek jelentkezését.

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese ismertette: egy donortól levett plazmából három vérkészítményt állítanak elő, ez a jelenlegi protokoll alapján egy beteg terápiás dózisát jelenti.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a koronavirusplazma.hu oldalon tájékoztatnak a lehetőségről és jelentkezni is lehet ott.

Ott volt az eseményen Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója is, aki már meggyógyult a koronavírus-megbetegedéséből, és kedden adott vérplazmát. Azt monda: orvosként lehetősége volt az elmúlt években segíteni a betegeken, ez most egy másfajta segítség.

Vályi-Nagy István felidézte: a koronavírus kezelésére nincsenek speciális gyógyszerek, ezért vezették be ezt a passzív immunizációs eljárást, amelyben meggyógyult emberek vérplazmáját használják fel a betegek gyógyítására. Hozzátette: kedden az országos tisztifőorvos levélben fordult azokhoz, akik potenciális donorok lehetnek ebben a kísérleti terápiában.

Jelenleg egy - más, súlyos betegségben is szenvedő - beteget kezelnek plazmaterápiával. Egy hete van az intenzív osztályon, pénteken, szombaton és vasárnap kapta meg három részletben a kezelést. Az állapotáról azt mondta: ígéretesnek tartják nála ezt a kezelést.

Egy másik betegcsoportnál gyógyszeres terápiát alkalmaznak az úgynevezett citokinvihar megelőzésére és kezelésére. A betegség egy szakaszában úgynevezett citokinvihar alakul ki, ami nagyon súlyos gyulladás, immunreakció, amely beavatkozás nélkül halálozást vagy egyes szervek leállását eredményezheti - magyarázta. Több így kezelt betegük van az intenzív osztályon, javul az állapotuk, és "a közelében vannak", hogy levegyék a lélegeztetőgépről, illetve felébresszék a mélyaltatásból őket. Vannak olyan betegek is, akiknél ezzel a gyógyszeres terápiával tudták megakadályozni, hogy rosszabb legyen az állapotuk és az intenzív osztályra kerüljenek - közölte.

Nagy Sándor, az OVSZ főigazgató-helyettese ismertette: egy donortól mintegy 600 milliliternyi plazmát nyernek, amelyet az OVSZ Karolina úti intézményében fél órán belül feldolgoznak, speciális készítmény lesz belőle. Különböző beavatkozásokat végeznek rajta, hogy a legveszélyeztetettebb betegcsoportnak is be tudják adni, és ennek köszönhetően a készítmény már egy nap múlva beadható a következő betegnek.

Hangsúlyozta: nagyon gyorsan kidolgozott rendszerről van szó, amelyben ki kell emelni az állami szervek, a népegészségügyi központ, a Dél-Pesti Centrumkórház és a vérellátó szolgálat példás együttműködését. A konzorcium az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Kásler Miklós miniszter irányítása alatt működik, koordinátora Vályi-Nagy István.

Nagy Sándor jelezte: vérkészítményeket Magyarországon csak az OVSZ állíthat elő. Andréka Péter azt hangsúlyozta: nem ő az érdekes most, hanem a vérplazmája és az abban lévő ellenanyagok. Elmondta: enyhe lefolyásúnak lehet nevezni a betegségét. Nem volt alapbetegsége, de ennyire beteg még sosem volt - mondta. Felidézte: fejfájással kezdődött, amelyet nem tudott enyhíteni. Kísérő tünetei voltak a végtelen gyengeség, a fáradékonyság, a szaglás- és ízlelés elvesztése, az étvágytalanság, feleségénél pedig izomfájdalom is társult mindehhez. Kérdésre válaszolva elmondta: nem szedett semmilyen speciális gyógyszert, csak a fejfájást csillapította paracetamol tartalmú gyógyszerrel.

Nagy Sándor kérdésre reagálva elmondta: az általános elvek most is érvényesülnek a vérplazmadonáció során, aki egyébként nem alkalmas plazmaadásra, az most sem adhat. Egyetlen engedményt tettek, a vérplazma adásának felső korhatárát kiterjesztették 70 évig, tehát ha egy 60-as éveiben járó volt beteg jelentkezik és az egészségi állapota megengedi, akkor alkalmas lehet donációra. A közvetlen felhasználás szempontjából kedvezőbbnek nevezte, ha a donor férfi, ugyanakkor a későbbiekben, amikor már esetlegesen gyári gyógyszereket lehet előállítani, a nők vérplazmájára is teljesértékű lehet.

A folyamatot ismertetve elmondta: egy gép segítségével folyamatosan nyerik ki a plazmát, a vörösvérsejtek azonban visszakerülnek a keringésbe, ami azért előnyös, mert nem terheli meg annyira a donor szervezetét. Így ha az antitestek azonos szinten maradnak, akkor három nap elteltével ugyanaz az ember ismét adhat plazmát, ezzel még egy betegnek esélyt adva a gyógyulásra - mondta. Hozzátette: az így nyert plazmát három részre osztják, azonnal lefagyasztják, speciális eljárásoknak vetik alá, majd megtörténik az általános laboratóriumi vizsgálatuk. HIV-re, B és C Hepatitis B és C vírusra, szifilisz-antitestekre is szűrik, és ha mindent rendben találnak, akkor a készítményt átadják a kórházaknak.

Arra a kérdésre, hogy számít-e a vércsoport, Nagy Sándor azt mondta: igen, de fordított szabály érvényesül mint a véradásnál, az AB-plazma adható mindenkinek, de a kezelések során csoportazonos transzfúzióra törekszenek. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.