Végtelen profizmus: a szombathelyi önkormányzat nem távolíttatott el egy GSM állomást, ezért nem tudnak nekiállni a Víztorony felújításának

Farkas Bazsi 2019-07-11 08:00:00
Lelkes civilek merre vagytok?

Április 16-án  adták át a szombathelyi városvezetők a Víztorony körüli területet, munkaterületnek. 500 millió forintot kapott Szombathely az Európai Uniótól, hogy rendbe tegye a régóta elhanyagolt és mára már funkcióját veszített épületet. Lassan 3 hónap telt el, ám a munkagépek, és a szakemberek még mindig nem jelentek meg, de még csak kordont sem állítottak, hogy a munkaterületről távol tartsák az embereket. 

A felújítás miatt a KRESZ park sem nyitott ki. Igaz, hogy a területre be lehet sétálni, de a kerékpár-, és gokartkölcsönző zárva van. A közbeszerzést elnyert Homlok Építőipari Zrt-hez fordultunk, hogy megtudjuk, miért nem álltak még mindig neki az építkezésnek. A cégtől a következő választ kaptuk:

A Szombathely „Víztorony turisztikai fejlesztése” nevű projekt munkaterületének átadás-átvétele 2019. április 16-án valóban megtörtént, ugyanakkor társaságunk egyelőre nem tudta elkezdeni a  szerződésben vállalt rekonstrukciós munkálatokat az épületben.

A munkakezdés elhúzódásának oka egy, az épületben található GSM állomás és a hozzá tartozó szerelvények áthelyezésének elmaradása, mely akadályozza az épület felújítási munkáinak elkezdését, illetve a munkálatok kivitelezési szerződés szerinti végrehajtását. A GSM állomás áthelyezése előfeltétele a felújítási munka tényleges megkezdésének, mely munka elvégzése a szerződés alapján

a megrendelő kötelezettsége.

Amint a Megrendelő az akadályt elhárította, a Homlok Zrt. megkezdi a kivitelezési munkálatokat. Megjegyezzük, hogy a KRESZ park lezárva     nincs, a szombathelyi gyerekek és családok használják is ezt a területet. 

A Homlok Építő Zrt. szándéka a munka mielőbbi megkezdése, illetve a rekonstrukció szerződés szerinti megvalósítása annak érdekében, hogy a város 2020-ra régi pompájában visszakaphassa az  emblematikus épületet.

A kérdés már csak az, hogy a szombathelyi önkormányzat tud e arról, hogy neki itt még dolga van, vagyis a GSM állomást át kell helyezni. Pár nappal ezelőtt ugyanis a nyugat.hu kérdezte meg Szombathely jegyzőjét, hogy miért nem álltak neki még mindig a munkának a Víztoronynál, amire a jegyző azt válaszolta, hogy:

Az építés előkészítése, és a munkák ütemezése a kivitelező kompetenciája. 

Vagyis a válaszból azt lehet sejteni, hogy a város karba tett kézzel arra vár, hogy a Víztorony felújítása elkészüljön. 

A felújított Víztornyot 2020 áprilisában kell átadnia a kivitelezőnek. 

Szólj hozzá!

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.