Van, aki már pórul járt az Olad-Kámon közötti dobbantónál, de csak szeptemberben javítják ki az úthibát

Nagy Donát 2020-09-02 07:09:30
Korábban azt írta a Magyar Közút, hogy egy közmű süllyedése lehet a gond.

Még júniusban írtuk róla, hogy Szombathely északi részén, az Olad és Kámon városrészt összekötő útszakaszon az elmúlt hónapokban egyre jobban megsüllyedt egy ponton az aszfalt. Ez már egészen odáig fajult, hogy a naponta erre közlekedők - amennyiben a szembe forgalom engedi - már ösztönszerűen a másik sávba áthúzódva kerülik ki az úthibát.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

Korábban rákérdeztünk az útszakasz kezelőjénél, tudnak-e a hibáról, és mikor fogják kijavítani. Akkor a Magyar Közút azt írta, hogy 

A 8721-es jelű úton a kialakult burkolathibát már észleltük, korábban valószínűleg hibás közmű kivitelezés történt, melynek következtében károsodott az aszfaltburkolat is. Helyszíni szemlénk során megállapítottuk, hogy a süllyedés az adott útszakaszra vonatkozó közlekedési szabályok betartása mellett nem veszélyes, azonnali beavatkozást nem igényel. A javítást az úthálózaton található többi burkolathibával együtt ütemeztük és a lokális javítási ütemtervünknek megfelelően várhatóan július második felében végezzük el.

Aztán valamiért nem történt semmi.

Az elmúlt napokban viszont feltűnt, hogy a süllyedés után egy autós vélhetően odaverte a kocsija alját, és a nyomok alapján erős olajfolyás lett az ütközés következménye.

Emiatt újra írtunk a közutasoknak, hogy mi a helyzet a dobbantóval.

A 8721-es jelű mellékúton található közműhiba miatti süllyedést előreláthatóan szeptember folyamán lesz lehetőségünk kijavítani. Az elmúlt hetek időjárása és az ahhoz kapcsolódó soron kívül feladatok, illetve újabb üzemeltetési és fenntartási munkák miatt újra kellett ütemezni munkáinkat. A beavatkozásokig a közlekedők türelmét és megértését kérjük.

- írják válaszukban.

Közlekedjünk addig is óvatosan, és kerüljük a nagyobb sebességet!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.