Valter Attila kilencedik lett a Giro d'Italia 20. szakaszán

Bazsó Bálint 2020-10-24 18:31:14
A pályafutása első Grand Tour-viadalán szereplő Valter Attilányk ez az eddigi legjobb helyezése az olasz körversenyen. Összetettben a CCC 22 éves magyar bringása két helyet előrelépve a 27.

Valter Attila kilencedik lett a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 20. szakaszán, amelyet Tao Geoghegan Hart nyert meg nagy csatában, összetettben pedig Jai Hindley állt az élre a brittével azonos idővel.

Az Alba és Sestriere közötti módosított szakasz várt szombaton a mezőnyre, amely az eredeti tervekkel ellentétben nem tekert át Franciaországba, ami azt is jelentette, hogy három hegy kikerült a királyetapból. Franciaországban ugyanis szigorították a járványügyi előírásokat, emiatt az ottani hatóságok visszavonták az engedélyt a mezőny áthaladásától. Ezzel az útvonalból kikerült a 2744 méter magas Colle dell'Agnello határhágó, illetve Franciaországban a Col d'Izoard és a Montgenevre, helyette viszont a versenyzőknek háromszor kellett feltekerniük Sestriere-be. A változtatások nyomán a 198 helyett 190 kilométeres szakasz szintkülönbsége 5300 méterről 3500-ra csökkent.
    
A nap elején nagy, 21 fős szökés alakult ki, benne a ciklámen trikós Arnaud Démare-ral. A francia bringás az első részhajrá megnyerésével biztosította elsőségét a sprinterek pontversenyében, amennyiben vasárnap célba ér Milánóban.

Az utolsó előtti szakasznak úgy vágtak neki a kerékpárosok, hogy hárman álltak rendkívül közel összetettben: a rózsaszín trikós holland Wilco Kelderman (Sunweb) előnye 12 másodperc volt csapattársa, az ausztrál Jai Hindley és 15 Tao Geoghegan Hart (Ineos Grenadiers) előtt. A brit sora már az első mászáskor megkezdte a fárasztást, a második felfelé menetben viszont szétszaggatta az esélyesek csoportját a magas tempó, a kiválóan tekerő Valter Attila is lemaradt kissé. Harminc kilométerrel a cél előtt Kelderman megúszott, Geoghegan Hartot - akárcsak csütörtökön a Stelvión - Rohan Dennis segítette, és csak Hindley tudott velük tartani.
    
Hármasuk sorra gyűjtötte be a szökevénycsoport tagjait és távolodott Kelderman csoportjától, amelyben ott tekert Valter Attila is.


    
Az emelkedő utolsó megmászásának elején az utolsó szökevényeket is befogták Hindley-ék, Keldermanék hátránya másfél perc volt ekkor, ám a hegyen olvadni kezdett a különbség.
    
A korábbi rózsaszín trikós, az összetettben ötödik portugál Joao Almeida négy kilométernél indult meg, itt robbant szét Keldermanék sora, Valter is egyedül maradt. Elöl Hindley négyszer próbálta lerázni riválisát, ám Geoghegan Hart minden támadást visszavert, kétszáz méterrel a cél előtt indította a sprintjét és egy kerékpárhosszal megnyerte a szakaszt. A brit a Piancavallo után másodszor nyert szakaszt, az összetettben pedig - az időjóváírások nyomán - azonos idővel áll a záró időfutam előtt a rózsaszín trikót átvevő Hindley-vel. Az Ineos Grenadiers pedig már a hatodik szakaszt nyerte az idei olasz körversenyen úgy, hogy korán elvesztette kapitányát, Geraint Thomast, ráadásul karnyújtásnyi közelségbe került a csapat számára az összetett siker.
    
Kelderman 1:35 percet kapott, így hátránya 1:32 perc a vasárnapi zárás előtt.
    
A pályafutása első Grand Tour-viadalán szereplő Valter Attila remek teljesítményt nyújtva kilencedik lett 1:48 perc hátránnyal, ez az eddigi legjobb helyezése az olasz körversenyen. Összetettben a CCC 22 éves magyar bringása két helyet előrelépve a 27.

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a kedden elrajtolt Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.

A 103. Giro d'Italia vasárnap Milánóban zárul egy 15,7 kilométeres egyéni időfutammal.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.