Hatalmas fordulópont a Fenyő-gyilkosság ügyében

Vágvölgyi Bálint 2019-07-30 09:27:00
Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a kilencvenes éve óta húzódó gyilkossági ügyben.

Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség.

A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, "hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki".
 

A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy "a játszma végleges lezárása érdekében" megöleti a sértettet, és 1997 szeptemberében megbízott egy az éjszakai életből közismert személyt, aki 12 millió forintért vállalta Fenyő János megölését, ám miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Gyárfás Tamás ezután bízta meg Fenyő János megölésével "P. Tamást" - Portik Tamást -, akit 1994 óta ismert.
    

A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette "J. R-t" - Jozef Rohácot - Fenyő János megölésére. Jozef Rohác 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyő Jánoshoz lépett, és egy géppisztollyal kivégezte. (A Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot már jogerősen elítélték.)
    


A Fővárosi Főügyészség "Gy. Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre" - áll a közleményben.    
    


Portik Tamással kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek.

Szólj hozzá!

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.

Terméskővel betört egy boltablakot, majd autót rongált Nyúlon egy férfi

A vádlott ugyanazon az estén több helyszínen is garázdálkodott, végül egy családi ház udvarára is bement jogtalanul, ahol megivott egy üveg italt. 

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.