Újjászületik a nagyvázsonyi vár

Bazsó Bálint 2020-07-30 09:39:00
Hazánk egyik legismertebb műemléke kívül-belül megújul.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi Kinizsi-vár a Nemzeti kastélyprogramnak és a Nemzeti várprogramnak köszönhetően mintegy másfél milliárd forintból - közölte a fejlesztés keddi alapkőletételi ünnepségén György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Fotó: Fotó: MTI/Vasvári Tamás

György István elmondta, hogy négy esztendeje indították útjára a programot, melynek eredményeként országszerte 19 kastély és 15 vár újul meg. Mint mondta, a Kinizsi-vár fejlesztésére 1 milliárd 516 millió forint uniós forrást fordítanak. A beruházásnak köszönhetően a Kinizsi-várhoz hasonlóan a megújuló várak és kastélyok történelmi helyszínként látogatóközpontokká válnak, melyek akár egész napos programot nyújtanak az érdeklődőknek - tette hozzá György István.

Felidézte: a vár építése az 1390-es években kezdődött meg eredetileg egy másik helyszínen, majd ingatlanvita következtében az eredetileg tervezett helyszín helyett Nagyvázsonyban épülhetett meg a Kinizsi-vár. Az erődítmény névadója Mátyás király molnárlegényből lett parancsnoka volt, aki 1473-ban megkapta a várat a királytól - tette hozzá.

Évekig csúszott a program

A Nemzeti Vár- és Kastélyprogramot eredetileg 2014-ben hirdették meg, ám a terveket többször módosítva számos kastélyt és várat kivettek belőle. A 2015 júliusában napvilágot látott kormányrendeletben még 32 várat nevesítettek, ám nem szerepelt köztük a nagyvázsonyi vár. A rendelet értelmében a kiemelt jelentőségű, a nemzeti kulturális örökség körébe tartozó várak már a 2014–2020 közötti uniós ciklusban újultak volna meg. Ebből végül nem sok minden valósult meg, a program azóta is lassan halad.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a vár emeletein a történelmi múltat idéző kiállítási tereket alakítanak ki, melyek egész évben látogathatók lesznek.

Fotó: Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A földszinten az egykori várgazdálkodást mutatják be, az első szinten a várnagy szobája látogatható majd, a második és harmadik emeleten Magyar Benignának, Kinizsi Pál feleségének szobája látható, a negyedik szinten a várőrség szobája tekinthető meg, a legfelső szinten pedig a 16. századi Nagyvázsonyt mutatják majd be. Lesz filmvetítő terem, Kinizsi Pál életével animációkon keresztül lehet majd ismerkedni, a lovagteremben konferenciákat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd.

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NÖF) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mostanra elbontották a pénztár épületét, új fogadótér, valamint árkádíves loggia-sor épül, kiépítik a vár fűtési rendszerét és megerősítik a falakat.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.