Újabb párt van készülőben: Polgári Válasz néven alapítottak politikai mozgalmat, Vas megyei politikusok is beléptek

Nagy Donát 2020-12-04 06:57:37
Rába Kálmán kőszegi önkormányzati képviselő, és a Mihátsiné Dózsa Hajnalka Ostffyasszonyfa polgármestere is a mozgalom tagja.

Új politikai mozgalmat alapít Bencsik János országgyűlési képviselő, a sajtóanyag szerint azért, hogy képviselje azokat, akiket senki sem képvisel.

A Polgári Válasz nevű új politikai mozgalom a szándékai szerint olyan polgári értékek képviseletére jött létre, amelyeket sem a Fidesz, sem a közös pártlistára készülő ellenzék nem képvisel.

Azt mondják, semmilyen választáson nem fognak közös listán indulni az elmúlt tíz vagy az azt megelőző nyolc év kormányzásának felelőseivel. 

Az ellenzéket nem megosztani szeretnék, hanem új szavazókat felkutatni.

Az online sajtótájékoztatón Bencsik mellett részt vett Mihátsiné Dózsa Hajnalka, Ostffyasszonyfa független polgármestere, Rába Kálmán, a Vas Megyei Közgyűlés tagja, kőszegi önkormányzati képviselő, valamint Varga Dániel, Budapest I. kerületének egyéni választókerületben győztes önkormányzati képviselője is.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A konkrét program egyelőre nem derült ki, de Bencsik hangsúlyozta:

Azoknak a hangja kívánunk lenni, akiket sem a kormányoldal, sem a közös pártlistára készülő ellenzék nem képvisel. Az a célunk, hogy meghaladjuk az egymást gyűlölő, mégis egymást életben tartó politikai szekértáborokat, és alternatívát nyújtsunk azoknak, akik sem a NER, sem az O1G politikájával nem tudnak azonosulni.

A kőszegi Rába Kálmán elmondta: a Vas Megyei Közgyűlés tagjaként gyakran tapasztalja, hogy egyes fejlesztések csak egy szűk politikai csoport érdekeit szolgálják, a helyi közösség pedig sokszor csak kívülállóként szemléli a beruházások hatásait. Szerinte a Polgári Válasz a magyar középosztállyal kíván szövetséget kötni.

Egy kis falu polgármestereként azt az üzenetet hoztam el Önöknek, hogy nincsenek egyedül

ezt már Mihátsiné Dózsa Hajnalka, Ostffyasszonyfa polgármestere mondta. Úgy véli, a kistelepüléseken élő és dolgozó emberek kezét az elmúlt harminc év kormányai elengedték. Az állam érzéketlen a problémáikra, az adók beszedésén túl más nem érdekli. Szerinte a kormány erős helyi emberei a települések fejlesztéséért cserébe teljes politikai hűséget várnak el, kiskirályokként viselkednek. 

Szólj hozzá!

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.