Újabb 6000 millió forint közpénz megy a baráti plakátcégnek a kormány jóvoltából

Nagy Donát 2020-05-08 14:17:00
Állítólag mindennél fontosabb a köz tájékoztatása.

Újabb több, mint 6 milliárd forintot költ el az állampolgárok tájékoztatására a kormányzati kommunikációért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda - írja a G7 gazdasági portál. A lap szerint a Rogán Antal vezette tárca még április elején állapodott meg az állami hirdetési pénzeket felszívó cégcsoporttal.

Úgy tudják, ez már a huszadik olyan közbeszerzés volt, amit az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” írtak ki.

Egyik első ilyen akció volt, amikor az országot ellepték a kék hátterű, később Soros György arcképével díszített plakátok. Pár éve a megbízások kiegészültek egy újabb feladattal: a magyar állampolgárok tájékoztatása mellett már az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációt” is lefedik.

A mostani hatmilliárdból vélhetően a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatókat és a kormányzat gazdaságélénkítőnek szánt, legalábbis akként kommunikált intézkedéseit - például a 13. havi nyugdíj „visszaépítését” - népszerűsítő plakátokat.

Biztosat azért nem lehet mondani, mert Rogán Antal minisztériumát hiába kérték korábban többször is, hogy árulja el, melyik kampányt melyik közbeszerzésből fizették, ezt eddig a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem tette meg, hiába közpénz az, amit ilyen esetben elköltenek.

A tendert a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül intézte Rogánék minisztériuma, és az állami kommunikációs költést felügyelő hivatal egy ideje egy kivételével csak Balásy Gyula ügynökségei kapták. Ennek eredményeként a néhány éve még csak néhány százmilliós bevételt csináló ügynökségek mostanra több mint 150 milliárdnyi állami megrendeléshez jutottak.

Forrás: G7

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.