Továbbra is sok az új beteg és a koronavírusban elhunytak száma Olaszországban

Vágvölgyi Bálint 2020-04-01 19:40:00
Még mindig hétszáz felett a halottak száma.

Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma, amely az elmúlt 24 órában elérte a 13 155-t - közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt több mint nyolcszázzal 2937-re emelkedett. A halottak száma 727 volt a korábbi 837 után.

Az azonosított fertőzöttek száma az egy nappal ezelőtti 2107-ről ismét megemelkedett, de ezt a polgári védelem az utóbbi huszonnégy órában nagyobb számban végzett vírustesztekkel magyarázta.

A jelenlegi 80 572 diagnosztizált fertőzött hatvan százalékát házi karanténban kezelik, miközben korábban az azonosított betegek fele kórházban volt. Intenzív osztályon 4035 személyt kezelnek. Angelo Borrelli, a védelmi hatóság vezetője kiemelte, hogy az utóbbi huszonnégy órában 211 új beteget szállítottak kórházba az egész országban, valamint 12-vel nőtt az intenzív osztályra utaltak száma. Ez hetek óta negatív rekordnak számít.

A gyógyultak száma 16 847-re emelkedett. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 110 574-t. A tájékoztatón elhangzott, hogy "felesleges" tetőzésről beszélni, a lényeg, hogy sikerült lassítani a járvány terjedését. Lombardiában a szigorú kijárási korlátozással visszaszorították az újonnan diagnosztizáltak ugrásszerű emelkedését, de az olaszországi helyzet még nem "homogén" - mondták a polgári védelem szakértői. 

A gócpont Lombardiában az azonosított fertőzöttek száma napok óta fokozatosan csökkent: az utóbbi egy nap alatt  viszont 1565 volt a számuk a korábbi 1047-hez képest.  Az utóbbi huszonnégy óra alatt a halottak száma is emelkedett, a korábbi 381-ről 394-re. A tartományban a halottak öszszáma 7593-ra emelkedett, a diagnosztizált  fertőzötteké több mint 44 ezerre. Elhangzott, hogy az 1,3 milliós Milánóban és a 120 ezer lakosú Bergamóban majdnem ugyanannyi, több mint 9 ezer a diagnosztizált betegek száma. Bergamo városában volt eddig a legtöbb haláleset: az utóbbi években március első három hetében a halottak száma 90 körül volt, az idén elérte a négyszázat.

Lombardiában telefonos alkalmazást vezettek be: a név nélkül regisztrálható applikáció rögzíti a bejelentkező nemét, korát, esetleges tüneteit és számon tartja, hogy egy adott személy közelében vagy kapcsolatai között ki és hány a pozitív. A tartomány arra kérte lakosait, mindenki csatlakozzon.

Attilio Fontana tartományi kormányzó felszólította a lakosokat, ne engedjenek a kísértésnek, ne menjenek ki az utcára még sétálni se, mivel továbbra is az elszigetelődés jelenti a járvánnyal szembeni egyetlen megoldást.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter bejelentette az óvintézkedések meghosszabbítását április 13-ig, amit a kormánynak a következő órákban kell megerősíteni. A miniszter hangsúlyozta, hogy nincsen ok a "túlzott optimizmusra", a korábbi életritmushoz való visszatérés "nem lesz gyors". Azt mondta, az intézkedések enyhítése után még nehezebb feladat vár Olaszországra, mivel "meg kell tanulnia együttélni a lelassított járvánnyal".

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.