Továbbra is raktárban áll Szombathely egyik történelmi ereklyéje

Székely Zoárd 2020-05-06 22:22:00
A rendszerváltás jelképe volt a Lenin szobor eltávolítása.

Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, idén volt a szombathelyi Március 15. térre kihelyezett Lenin szobor lebontásának 30. évfordulója. A szobor azóta egy raktárban hever, ezért úgy gondoltuk, utánajárunk, hátha ennyi év után tervezik ismét a nyilvánosság elé tárni a történelmi ereklyét.

A nap, amikor a szombathelyi Lenin szobor elindult

Először a Savaria Múzeum igazgatóját kérdeztük, nem áll-e szándékukban kérvényezni a szobor áthelyezését, hogy a budapesti Memento Park mintájára a kiállítás részét képezze. Az igazgató azonban elárulta, nem tud ilyen jellegű kezdeményezésről, a Múzeum részéről eddig nem merült fel a kiállítás gondolata. 

Ezután a SZOVA Zrt. illetékeséhez fordultunk, aki megerősítette, hogy a szobor jelenleg is egy, az ő tulajdonukban lévő raktárban áll, ám nem tudott egyéb információt nyújtani sem az áthelyezésével, sem a kiállításával kapcsolatban. Mivel a szobor az önkormányzat tulajdona, hozzájuk fordulunk további tájékoztatásért. 

Szerkesztőségünk alapvetően fontosnak tartja a kérdést, hiszen mégis egy történelmi jelentőségű relikviáról van szó. Maga a szobor nem minősül önkényuralmi jelképnek, és bár sokak számára bizonyára fájó emlékeket idézhet fel, mégis érdekes látnivaló lehet akár az idősebb, akár a fiatalabb generáció számára.

Azonban kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is, ezért létrehoztunk egy szavazást, amiben válaszolhatnak a kérdésre:

Szavazás

Ha rajtad múlna, mi lenne a padok sorsa?

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.