Többször edzett Cristiano Ronaldóval a szombathelyi nevelésű kapus, most a koronavírus-járvány miatt nem utazhat haza

Vágvölgyi Bálint 2020-04-06 19:40:00
Senkó Zsombor az Illés Akadémiáról igazolt a Juventusba.

Senkó Zsombor a szombathelyi Illés Akadémián nevelkedett, ahol ahonnan három évvel később, 2019. március 20-án szerződtette az olasz rekordbajnok Juventus. A fiatal kapus a torinóiak U17-es együttesének első számú kapusa, teljesítményére már a felnőttcsapatnál is felfigyeltek, többször edzhetett együtt a Juve világsztárjaival. A koronavírus-járvány miatt edzések sincsenek és meccseket se rendeznek.

– Szerencsére hamar sikerült beilleszkednem a korosztályos együttesbe, hiszen alapvetően társasági ember vagyok, és nyitott voltam csapattársaim felé – mondta Senkó Zsombor a haladas.hu-nak. – Az elején annyiból volt nehéz, hogy nem beszéltem a nyelvet, de elkezdtem tanulni, és mivel gyorsan haladtam vele, ma már elég jól beszélek olaszul, és a csapat is befogadott. A bajnokságot három – A, B és C – csoportba osztották, minden csoportból az első kettő jut tovább, majd egyenes kieséses szakaszban folytatódik a küzdelem – a végén pedig következik a döntő. Csapatommal jól szerepelünk csoportunkban, eddigi 19 mérkőzésünkből 18-at megnyertünk és mindössze egy döntetlent játszottunk. Egy kivételével valamennyi találkozón védtem. Emellett a felnőttcsapat előszobájának tekinthető Primavera együttessel is sokat edzek. Ugyan még nem védtem náluk, de kétszer az utazó keret tagja voltam. A hazai találkozóinkat a vinovói edzőközpontban, a Juventus Training Centerben rendezik – többen járnak ki a bajnokikra, mint a magyarországi utánpótlásmecscseken.

Fotó: juventus.com

Fotó: juventus.com

Nehéz összehasonlítani a magyar és az olasz korosztályos bajnokságokat, hiszen itt technikailag jobbak a futballisták és gyorsabban is gondolkodnak – ez egy más szint. Ami a saját teljesítményemet illeti, szerencsére elég jól megy a védés, és noha vannak mélypontok, ez csak edzésen látszik, a mérkőzéseken mindig hozom a tőlem elvártat. Fizikálisan sokat erősödtem, jó pár kiló izmot felszedtem magamra és fejben is sokat fejlődtem. Jobban olvasom a játékot is, és a bal lábam már nem csak arra való, hogy buszra szálljak vele. Igazából minden téren fejlődtem. Az is nagy segítség, hogy valamennyi korosztálynak külön kapusedzője van, akivel a meccsek után mindig végignézzük és átbeszéljük valamennyi megmozdulásomat.

Senkó eddig háromszor edzett az első csapattal, azaz Ronaldóval, Dybalával és a többi sztárral.

– Nagyon jól éreztem magam, kapustársaim jól fogadtak, nagyon közvetlen volt mindenki – folytatta a kapus. – Például Gianluigi Buff on a második alkalomnál már átölelve üdvözölt, kérdezte, mi a helyzet – ezek nagyon motiváló dolgok, és ilyenkor még többet akarsz dolgozni. Mert látod, hogy amiről kisfiúként álmodtál, azok a dolgok jó irányba haladnak. Még mindig csak 17 éves vagyok – és egy álmom vált valóra akkor, amikor leigazolt a Juventus. És nem gondoltam volna, hogy egy éven belül már a felnőttcsapatba hívnak edzésre. De egyébként nemcsak a kapusok, hanem mindenki nagyon jó fej és közvetlen volt az első gárdánál. Cristiano Ronaldo is érdeklődött, megkérdezte, honnan jöttem. Az országnév hallatán úgy láttam, kicsit meglepődött, de aztán mondta, hogy a magas, erős alkatom miatt gondolta, hogy Kelet-Európából érkeztem. Az edzés után pedig Paulo Dybalával és Ronaldóval kint maradtunk gyakorolni, szabadrúgásokat és tizenegyeseket lőttek nekem. Egy-két büntetőjüket sikerült is megfognom – Dybala meg is dicsért. Ami a jövőt illeti, mindig kis terveim vannak, nem nézek túlságosan előre. Most az az első, hogy szeretnék már hazamenni, de sajnos a jelenlegi helyzet ezt nem teszi lehetővé. Korábban felajánlották, hogy hazautazhatunk, de úgy véltem, repülőre ülni még nagyobb kockázatot jelentett volna a járvány miatt, mint itt maradni. Torino szélén lakunk egy kollégiumban, öt percre a stadiontól. Az épületet el sem kell hagynunk, ellátást kapunk, mindenünk megvan ilyen szempontból. Ami a futballal kapcsolatos terveimet illeti, mindig a legjobbat akarom nyújtani, és az majd meghozza a gyümölcsét. Ezt édesapám szokta mindig mondani, és ez nagyon igaz – itt, a Juventusnál is.

Szólj hozzá!

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte a sárvári ellenzék a fürdőben falból foglalkoztatott munkavállaló ügye miatt

Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.

Visszadobta a győri bíróság a Szent István úti gázoló gyorsított ügyét

Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.

Májusban kezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása

Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.