Többmilliós TAO-támogatás miatt borulhat a Csepregi SE

Ugytudjuk.hu

2019-06-18 19:39:00
A banketten közölték a játékosokkal, hogy baj van.

Nehéz helyzetbe került a csepregi labdarúgás. Információink szerint még az is előfordulhat, hogy a megyei I. osztályban újoncként a középmezőnyben végző csapat megszűnik és a megyei III. osztályban kénytelen jövőre indulni. Az önkormányzat közleményt adott ki, amiben hárítják a felelősséget és tagadják, hogy lecsúszna a csapat.

Egy a Csepregi SE-hez közeli újabb, szintén névtelenséget kérő informátorunk elmondta,

a hétvégi szezonzáró banketten behívták az öltözőbe a focistákat, ahol közölték velük, hogy az egyesület több mint ötmillió forintnyi TAO-pénzzel nem tud elszámolni.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha visszafizetik a támogatás elszámolatlan részét, akkor nincs gond, ha viszont nem, akkor csődben az egyesület, jövőre pedig új csapatot létrehozva a megyei III. osztályban kellene indulniuk.

Informátorunk szerint nincs miből visszaadni a hiányzó milliókat.

Miután ezt közölték a csapattal, többen könnyes szemmel hagyták el az öltözőt, a csapatvezetésből is volt, aki magába roskadt.

Nem tűnik túldramatizálásnak az sem, hogy teljesen megszűnhet Csepregen a foci, ugyanis a csapat jelentős része inkább eligazolna, vagy abbahagyná a labdarúgást, ha megszűnne a mostani csapat.

Ismét kerestük Kocsis Imre Gábor egyesületi elnököt, aki az értesüléseinket nem cáfolta, de nem is erősítette meg, azt mondta, hogy amint lesz konkrét információja, nyilatkozni fog nekünk az ügyben. Annyit elmondott még, hogy a csapat Facebook-oldalán megjelent bejegyzéshez nem volt köze, sőt, tudomása sem volt róla.

Az ügy még biztosan nem ért itt véget, foglalkozunk a témával.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.