Több millió embernek kellett elhagynia az otthonát a Kínát sújtó árvizek miatt

Fehér Buda 2020-07-13 18:10:40
Az országban 33 folyó is rekord magas szinten áll.

Hatalmas esőzések verték el Kínát a hétvége alatt. A hirtelen lezúduló víz házakat mosott el, több millióan váltak hajléktalanná néhány nap alatt. Eközben a helyiek attól tartanak, hogy megismétlődhet az az árvíz, ami 20 évvel ezelőtt pusztított az országban. A jelenlegi vízállás ugyanis sok helyen átlépi azt, amit 1998-ban tapasztaltak, akkor az árvizek több mint 3 ezer ember életét követelték. Az ország katasztrófavédelmi egységei most a második legmagasabb szinten üzemelnek.

Hétfőn a kínai vízügy bejelentette, hogy az ország 433 folyóján árvízkészültség van életben már június eleje óta, 33 folyón pedig olyan magas a vízállás, amilyet még emberemlékezet óta nem tapasztaltak. A keleti Csianghszi tartományban már háborús intézkedéseket eszközöltek, miután a Poyang tó, Kína legnagyobb tavának vízszintje elérte a 22,5 métert, ilyen még még 1998-ban sem volt a víz. 

Xi Jinping, a kínai elnök arra utasította a hatóságokat, hogy minden erejükkel védjék az emberek életét és értékeiket. A Jangce folyó mellé több ezer katonát vezényeltek, akik vagy árkokat ásnak, vagy gátakat építenek, hogy eltereljék az egyre magasabb vizet. 

 

Record rainfall and severe flooding create dramatic waterfalls in China

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

 

Kínában közben továbbra is azon vannak, hogy talpra állítsák a gazdaságot, amit a koronavírus-járvány szinte lenullázott. Az eső pedig már hetek óta jelent gondot az országban, az áradások és a földcsuszamlások már több mint 27 millió embert érintettek, közülük több mint 2 milliónak pedig el kellett hagynia az otthonát. A kormány szerint összesen 141 ember tűnt el, vagy halt meg eddig az áradások következtében.

A helyiek közül többen videóra vették a pusztítást, ezeken jól látszik, ahogyan házak dőlnek össze, miközben a tűzoltók próbálják kimenekíteni az embereket a vízből. Az emberek attól félnek, hogy az 1998-as állapotokhoz hasonlóan ismét milliónyian válnak majd földönfutóvá, akkor 15 millió ember vesztette el az otthonát. 

Forrás: The Guardian

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.