Tíznapos nemzeti gyásszal emlékszik meg a spanyol kormány a koronavírus áldozatairól

Kovács Lilla 2020-05-24 09:00:00
A járvány vége után nagyszabású megemlékezést tartanak majd az áldozatok tiszteletére.

A koronavírus-járvány áldozatainak emlékére tíznapos nemzeti gyászt rendel el a spanyol kormány jövő keddi ülésén - írja az MTI a spanyol kormányfő szombati online sajtótájékoztatójára hivatkozva. 

Pedro Sánchez elmondta: a gyász ideje alatt félárbocra engedik a közintézményekre kihelyezett zászlókat, és amikor a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása befejeződik az országban, az uralkodó részvételével nagyszabású hivatalos megemlékezést tartanak az áldozatok tiszteletére.

A legutóbbi, pénteken közölt adatok szerint az országban 28 628 ember halálát okozta eddig a  koronavírus és 234 824 fertőzöttet regisztráltak. A járvány legsötétebb napja április másodika volt, amikor 950-en hunytak el. Pénteken 56 áldozatról adott hírt az egészségügyi minisztérium.


"A neheze már elmúlt" - fogalmazott a miniszterelnök, köszönetet mondva az állampolgároknak példamutató magatartásukért, hangsúlyozva, hogy "a spanyol nép fékezte meg a vírust" azzal a közös áldozatával, amit a karantén jelent. Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy "a győzelem egy lépésre van", de a vírus még nem tűnt el, és amíg nem születik meg a védőoltás vagy más gyógymód, addig minden cselekvést az óvatosságnak kell vezérelnie.

Hozzátette: a koronavírus kimutatására eddig 3,5 millió szűrővizsgálatot végeztek el az országban.


A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a kabinet jövő heti ülésén elfogadja a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetését, amely mellett a kormányprogramban kötelezték el magukat a koalíciós pártok. Az első támogatásokat júniustól fizetik a rászoruló 850 ezer háztartásnak, amelynek mintegy felében él gyerek is. Az intézkedés éves költségvetési vonzata 3 milliárd euró.


A kormányfő bejelentései között elhangzott:

mintegy három hónapos szünet után június 8-tól folytatódhat a spanyol labdarúgó-bajnokság és júliustól az ország ismét fogadja a külföldi turistákat.


"Spanyolországnak szüksége van a turizmusra, a turizmusnak szüksége van biztonságra" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a szaktárca dolgozik azokon az irányelveken, amelyek alapján garantálható, hogy a turistákat ne fenyegesse veszély Spanyolországban és a beutazók se jelentsenek kockázatot a helyiekre.
    

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.