Tízmillió forintot kap minden NB1-es focicsapat a koronavírus tesztekre

Kovács Lilla 2020-05-14 19:00:00
A felkészüli szakaszban heti kétszer tesztelik majd a játékosokat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség az NB1-ben szereplő csapatokat egyenként tízmillió forinttal segíti annak érdekében, hogy a klubok a bajnokság folytatásakor el tudják végezni a szükséges koronavírus-teszteket - írja az MTI.

 

Az MLSZ honlapja május elején arról írt, hogy a játékosok tesztelésének három szakasza lesz. Az első, az edzések indulása előtti szakasz lesz, a második pedig a felkészülési, amikor már heti kétszer ellenőrzik a játékosokat; a harmadik szakaszban pedig minden bajnoki előtt tesztelik majd őket. 

 

A szervezet elnökségi határozata szerint az MLSZ saját tartalékából az NB1-es csapatok mellett további négymillió forinttal támogatja a másodosztályú MTK Budapestet, amely a Magyar Kupa elődöntőjében lesz érdekelt. Emellett a női élvonal három, a folytatásban résztvevő csapatának (Ferencváros, MTK Budapest, DVTK) minden teszteléssel kapcsolatos költségét állja.


A labdarúgó NB1 jövő hétvégén a Ferencváros-Debrecen mérkőzéssel folytatódik, valamint ekkor kerül sor a Magyar Kupa elődöntőinek első felvonására.

 

Szólj hozzá!

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.

21 Kutatóközpont: a fiataloknál tarol a TISZA, az időseknél még tartja magát a Fidesz

A friss felmérés szerint erősen kettészakadt a választók tábora - kor és nem alapján is látványos különbségek rajzolódnak ki.

85 millió forint jut idén Körmenden útfelújításra

A város költségvetésében több tételt is a Változást a Városért Egyesület módosításával fogadtak el.

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.