Takátsné emelni akarta az önkormányzati színház kvótát

Farkas Bazsi 2018-10-05 09:53:00
Ezért kérte számon Jordánt, hogy miért volt olyan sok előadásuk.

Jordán Tamás listát kér a szombathelyi önkormányzattól: kik a klasszikus drámaírók, akiket preferálnia kell - ezt a színházigazgató válaszolta az atlatszo.hu kérdésére, miután a közgyűlési bizottság fideszes elnöke több magyar klasszikus színpadra állítását nevezte kívánatosnak. 
Ahogy arról mi is beszámoltunk a szombathelyi közgyűlési bizottság azért is kérdőre vonta a színházat, hogy miért játszanak ilyen sokat.
 


A szombathelyi Weöres Sándor színház tavaly vívott ki magának országos figyelmet, amikor a tavasszal színházigazgatót kellett  kineveznie a közgyűlésnek, mivel a színház alapító-igazgató Jordán Tamás öt éves pályázati ideje lejárt. Jordán 2008-tól töltötte be a tisztséget és addig egyszer akadt kihívója. 

Tavaly februárban aztán kiderült, hogy Dér András szintén pályázik a direktori posztra. Bár ezt nem tartotta sokáig, visszavonta a pályázatát. A közgyűlési döntést előkészítő Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága végül így sem szavazta meg Jordán pályázatát. Nevéből ugyan nem derül ki egyértelműen, de ez az a bizottság, ami többek között a kultúráért is felel.
Élén a fideszes Dr. Takátsné Dr. Tenki Máriával, aki egyébként civilben jogász. Ő volt az, aki a hosszas huzavona után, második körben közgyűlés elé vitt Jordán-pályázat kapcsán azt mondta, hogy bizottsági elnökként szeretné majd a továbbiakban ellenőrizni a színház munkáját, szakmailag. 

A szombathelyi színészek nem is igazán értették, hogy miről van szó. Sokan kifogásolták, hogy a színház-csináláshoz nem értő politikus, miért és hogyan akarja a színházat ellenőrizni. 

Jordánt végül is megválasztották, előbb egy évre, majd 2021. január 31-ig hosszabbították meg kinevezését. 

A szombathelyi színház működéséhez a pénz egy részét az önkormányzaton keresztül kapja meg. Azt három éves keret-megállapodásokban rögzítik, hogy milyen feltételeket kell a színháznak teljesítenie, hogy a szükséges finanszírozást megkapják. 

Szeptember 13-án tartottak Szombathelyen közgyűlést. Ezt megelőzően a Jogi és Társadalmi Bizottság tárgyalta az ügyet, ahol annak elnöke, Takátsné Jordántól azt kérdezte, hogy miért teljesített túl a színház? Minek játszottak 40 százalékkal többet az előírtakhoz képest.

A jegyzőkönyv szerint mindez így történt:

“Miért van az, hogy 40%-kal túlteljesít, és ugyanakkor leterheltség van a Bábszínháznál, és rendkívüli módon nagyon súlyozott panaszokat fogalmaz meg. Tehát, hogy megértsük, ha nemzeti támogatás miatt nem kell, akkor mi az oka annak, hogy a fenntartásban jóval túlteljesítenek? A későbbiek folyamán egy ad-hoc jellegű bizottság keretében beszélgetni kellene arról, hogy mi az oka, hogy 40%-kal túlteljesítenek, mint ami elő van írva? Meg kellene érteni ennek az anomáliáját. Nemhogy negatívat hozott a beszámoló, hanem plusz teljesítést. Ezt látja a most megkötendő fenntartási megállapodásban, hogy messze alatta vannak a paraméterek meghatározva.”

Az Átlátszó felhívta Takátsnét, hogy dekódoljuk a kicsit zavarosra sikerült jegyzőkönyvet. A képviselő készséggel állt a rendelkezésünkre. Azt mondta, hogy ő azért érdeklődött a túlteljesítés miatt, mert azt akarta megtudni, hogy a következő ciklusban kell-e módosítania az önkormányzatnak a keret-megállapodásban foglalt előadás-számokon, hiszen a színház most, saját szándékából túlteljesítette azt. Végül azonban mégsem emeltek a színházkvótán, az önkormányzat ugyanazoknál a kötelezően előírt előadás számoknál maradt, mint korábban. 

De volt más is, ami nem változott. Például a színház repertoárja. Takátsné ugyanis kitért a WSSZ műsor szerkesztésére is.

“... és nem támogatja, hogy a kortárs magyar és a klasszikus magyarhoz ragaszkodnának.” - írja a jegyzőkönyv. Egyébként nem teljesen pontosan: a helyszínen éppen hogy az hangzott el, hogy a bizottsági elnöknek azzal volna gondja, ha csak kortárs magyar szerzők darabjai kerülnének a repertoárba, szeretne látni klasszikusokat is.

Természetesen erre is rákérdeztek a bizottság elnökénél, hogy mennyire akarnak beleszólni a színház működésébe.

A politikus azt mondta, hogy a színházzal kötött megállapodásban az szerepel, hogy a repertoáron többek között kortárs és klasszikus magyar darabokat is tartanak. Kérése arra vonatkozott, hogy ez a továbbiakban se változzon. Ez azonban ott a bizottsági ülésen nem maradt ennyiben, Jordán ugyanis szerette volna megtudni, hogy Takátsné mire is gondol. Megint csak a jegyzőkönyvből idézünk:

“Kit tartunk klasszikusnak? Szép Ernő klasszikus-e, Szomori klasszikus-e, akik már nem élnek? Általában arra szoktak gondolni, hogy Az ember tragédiája, Bánk Bán, Csongor és Tünde. Karinthy is egy klasszikus. Csurka is egy klasszikus. Nagyszerű Csurka darabok vannak, amiből nem egy időszerű is” - mondta Jordán.

Hogy az elnök mire gondolt, később se derült ki. Az Átlátszó rákérdezett. Takátsné azt mondta, azért nem foglalt állást, mert ezt nem az ő tisztje elmondani, ez szakmai kérdés. 

Igen ám, de a szakmai bizottságot ő elnökli. Szóval tovább faggattuk, hogy a van-e kulturális szakember a négy éve általa vezetett bizottságban? Erre azt a választ kaptuk, hogy sajnos nincs előtte a bizottságának anyaga, így nem tudja, hogy kinek milyen végzettsége van, ugyanakkor utóbb hozzátette, hogy a bizottságnak több kulturális kötődésű tagja van.

Segítenek neki: A bizottságban a kultúrához legközelebb az Fidesz által delegált Farkas Csaba van, aki a Szülőföld könyvkiadó elnöke, illetve színházhoz az az ellenzéki (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) képviselő, Horváth Soma, áll, aki egy ifjúsági színtársulattal 6-700 fős előadásokat tudott bemutatni. A többi tag pedagógus, jogász, exsportoló. 

Az elnök tehát ezzel a szakmai háttérrel fogalmazta meg kívánságait. Apropó, emlékeznek még arra a kijelentésére, hogy ő szakmailag szeretné a szombathelyi színház munkáját ellenőrizni?

Megkérdezték, hogy megvalósult-e. Válasza szerint ez is félreértés, mivel a ő bizottságon keresztül ellenőrzi a szakmai munkát, amire egyébként a bizottságnak kötelezettsége is van. 

Az Átlátszó felkereste a szombathelyi színház igazgatóját, Jordán Tamást. Ő röviden annyit mondott, hogy az elnökasszony kívánságát tudomásul vette és megpróbálja teljesíteni. Ám jó lenne, ha kapnának egy listát, arról, hogy mi számít klasszikus magyar darabnak, az emberek többségének ugyanis a Csongor és Tünde, a Bánk Bán és az Ember Tragédiája ki is meríti ezt a kategóriát. 

Szólj hozzá!

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....