Szüksége van a lottószámokra? Forduljon Illés Károlyhoz!

Farkas Bazsi 2020-06-19 11:48:00
A szombathelyi Fidesz frakcióvezetőjének meg sem kottyan megmondani, hogy mennyi pénz folyik majd be jövőre iparűzési adóból a városkasszába. Ehhez képest mi is 5 szám megjósolása.

Gépjárműadó elvonás, ingyenessé tett parkolás - ezek voltak az elmúlt időszak azon kormányzati intézkedései, amik nehéz helyzetbe hozták az önkormányzatokat. Szombathely esetében a “súlyadó” 285 millió forint elvonást jelent, míg a parkolásból az ingyenessé tétel miatt nagyjából 130 millió forint nem folyik be a városkasszába. 

Igaz, a város fideszes parlamenti képviselője szerint mindez az összeg csupán mogyoró, és ezt a pénzt nem elvette a kormány, hanem a védekezésre fordította. Hende Csabát az sem zavarta, hogy a védekezésre Szombathelyen már a járvány kitörésével egy időben elkülönített a városvezetés 40 millió forintot. A helyi védekezésről tehát Nemény András polgármester saját maga gondoskodott. A Závecz által megkérdezett szombathelyiek díjazták is Neményék járvány kezelését, 92% mondta azt, hogy elégedett volt velük.

Az önkormányzati büdzsé megkurtítása látványos méreteket ölt. Arról nem is beszélve, hogy az elvont adó mellé olyan plusz kiesés is társul, mint a szolidaritási adó növekedése, vagy éppen a kieső iparűzési adó. A járvány miatt ugyanis egyrészt visszaesett a kereslet, másrész pedig sok esetben az egészségügyi előírások miatt a gyárak nem is termelhettek. 

Ehhez képest Illés Károly a szombathelyi Fidesz frakcióvezetője, rendkívül pozitív prognózist osztott meg a megyei pártlapban. Illés szerint ugyanis “a jelenleg zajló Schaeffler-beruházás után a város magasabb iparűzésiadó-bevételre is számíthat a német cégcsoporttól, ennek növekménye akár milliárdos nagyságrendű is lehet.”

Közgazdaságtanban annyira nem járta olvasóink kedvéért írom le, hogy az iparűzési adót egy vállalat az adott év "nyeresége után" szokott fizetni. Az Illés által emlegetett Schaeffler-beruházás pedig, nemhogy nyereséget nem termelt, hanem még a gyártósorok sem állnak, az építkezés ugyanis javában tart. Sajnos a németek így nem sokat fognak tudni hozzátenni a kieső adóhoz. 

Illés egyébként nem csak ebben téved, hanem abban is, hogy a parkolásból kiesett összeg három hónap alatt 43 millió forint. A városba ugyanis egy hónapban folyik be ennyi pénz az automatákból. És bár az ingyenes parkolásnak mindenki örült az elején, én az utóbbi időben nem találkoztam olyannal, aki ne panaszkodott volna arra, hogy lehetetlen parkolni a belvárosban. Közel 130 millió forint tehát a parkolási veszteség.

Illés nehezményezi, hogy a városvezetés a legnagyobb gondban lévőknek létrehozott 400 millió forintos segély alapot. Mert szerinte ez nem az önkormányzat feladata. Azért valljuk be ritkán látni olyan önkormányzati képviselőt, még ha listáról is jutott csak be a közgyűlésre, aki nem a saját szavazói érdekeit tekinti szem előtt. Ez a pénz ugyanis a bajbajutott szombathelyiekek nyújt mentőövet. 

De Illés ellentmondásba keveredett saját pártja választókerületi elnökével is. A frakcióvezető ugyanis azt mondta interjújában, hogy a tömegközlekedésnek - sejthetően annak fejlesztésének - előnyt kell élveznie. Tavaly Hende Csaba szavazta le a parlamentben, hogy Szombathely 1 milliárd 300 millió forintot kapjon a központi költségvetésből a 30 éves átlagéletkorú buszpark modernizációjára. Illés pedig most szembemenve Hendével azt szorgalmazza, hogy igenis legyenek modern buszok Szombathelyen.

A szállodaépítés sem számít kötelező önkormányzati feladatnak - zár ezzel Illés. Ezzel nehéz lenne vitatkozni, csak hogy pont a ő alpolgármestersége alatt költött el az előkészítésre a korábbi fideszes városvezetés 100 millió forintot. 

Illés Károly a korábbi ciklusban a városi fejlesztésekért is felelős, gazdasági alpolgármester volt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.