Szombathelyi MSZP: Az iparűzési adó megfelezése kegyelemdöfés az önkormányzatoknak

Bazsó Bálint 2020-12-20 16:16:50
A párt szerint az önkormányzatok kivéreztetése egyet jelent az adott településeken élő emberek kivéreztetésével.

A miniszterelnök által tegnap bejelentett, az iparűzési adó megfelezéséről szóló kormányhatározat megadja a kegyelemdöfést az önkormányzatoknak. A kormány ezzel a döntéssel komoly veszélybe sodorja a kötelező önkormányzati feladatok ellátását is, amelyeknek az elsődleges forrását eddig éppen a helyi iparűzési adóbevételek adták. A közösségi közlekedés működtetésétől kezdve az utak, járdák karbantartásán és a hulladékszállítás biztosításán át egészen az egészségügyi, a szociális, valamint a bölcsődei és óvodai ellátásig - olvasható az MSZP szombathelyi szervezetének közleményében.

Emlékeztetnek: Az iparűzési adóbevételek elvételét a Fidesszel ellentétben még a kamarák sem támogatják, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kifejezetten rossz megoldásnak találta. Az ok végtelenül egyszerű, e döntés egyenesági következménye a fizetőképes kereslet csökkenése, azaz éppen a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nem lesz elegendő keresletük, és a legrosszabb forgatókönyv lép életbe, ugyanis a bérek és a munkahelyek rövid időn belül veszélybe fognak kerülni.

"A kormány először elvette az önkormányzatoktól a gépjárműadó-bevételt, a veszélyhelyzet idejére a fizetőparkolás eltörlésével óriási parkolásgazdálkodási bevételkiesést okozott, felfüggesztette az idegenforgalmi adófizetést és elvette a reklámadóbevételt is. Mindezek alsó hangon legalább 600-700 millió forint mínuszt jelentettek Szombathely számára. A tavasz óta tartó módszeres kivéreztetési folyamat végén(?) pedig már több tízezer szombathelyit és több millió magyart foszthat meg a nekik járó alapvető szolgáltatásoktól, függetlenül attól, hogy kire szavaztak az önkormányzati választáson."

Hozzátették: Eközben az állampolgárok által befizetett adóforintokból milliárdokat költenek felesleges állami célok garmadájára járvány idején: 65 milliárd forintot MotoGP pályára – plusz még 20 milliárdot a motorsport támogatására –, 83 milliárd forintot csak ezen a nyáron kikötőfejlesztésre, szállodákra és wellness részlegekre, 55 milliárdot Semjén Zsoltnak vadászati kiállításra. Kormánypropagandára pedig gigantikus összegeket fordítottak és költenek folyamatosan.

"A kormány – és a Fidesz Szombathelyi Szervezete – csak éppen arról feledkezik meg, hogy az önkormányzatok kivéreztetése egyet jelent az adott településeken élő emberek kivéreztetésével, mindennapi megélhetésük veszélyeztetésével. A józan ész szabályai szerint ez egy elhibázott döntés, mi több Győr és Székesfehérvár fideszes polgármesterei szerint is rossz megoldás.Az önkormányzatok sanyargatása, városaink kifosztása ugyanis nem kormányzás! Szombathely és minden egyes lakójának érdekében követeljük az iparűzési adó megfelezéséről szóló döntés felfüggesztését, a felelősségteljes döntéshozatal megkezdését!"

- áll az MSZP Szombathelyi Szervezetének közleményében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.