Szombathely megint, egyetlen napra Hawaii lesz

Farkas Bazsi 2020-09-09 14:03:33
Szombaton jön a Vasi Vasember!

Hogy miért is lesz Szombathely egy napra Hawaii? 

Mert a szombathelyi Vasi Vasembert az 1984-ben, az Ezüstgerely Filmfesztiválon bemutatott hawaii Ironman, vagyis Vasember triatlon verseny ihlette. A filmet Lovasi András, az akkori KISZ, Vas Megyei Bizottságának sportfelelőse látta, majd hazaérve, összehívott egy stábot: Laky László úszóoktatót, Varga Gábor kerékpárost és Kenedi Miklós, maratonfutót. Az első Vasi Vasembert aztán 1984-ben meg is rendezték, egy évvel megelőzve ezzel a Magyar Triatlon Szövetség létrejöttét. 

Idén már 36. alkalommal rendezik meg a versenyt, ami egyébként nem csak magyar viszonylatban, de nemzetközileg is ismert és elismert. Ahogy az a mai sajtótájékoztatón is elhangzott, a versenyen idén is lesz külföldi induló. Az ő indulásának biztosítására a szervezők felvették a kapcsolatot a külüggyel.

Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester a mai tájékoztatón fogadalmat tett, hogy jövőre ő is teljesíti a Vasembert. A következő egy év a felkészülés jegyében zajlik majd. 

Az idei versenyt termelői piac színesíti majd. 

Útlezárásokra kell számítani

A „Vasi Vasember” elnevezésű triatlonverseny miatt 2020. szeptember 12-én forgalomkorlátozásra kell számítani a megyeszékhelyen és a környező településeken - áll a rendőrség közleményében.

Lezárásra kerül:

                                   2020. szeptember 12-én 6 órától
                                   2020. szeptember 12-én 16 óráig

a Bartók Béla körútnak az Árpád utca és Fürdő utca közötti szakasza.

A rendőrség munkatársai a forgalmat a Kenderesi utca és a Jégpince út felé terelik.

Csak egyirányban haladhat a forgalom:                       

           2020. szeptember 12-én 11 órától
           2020. szeptember 12-én 15 óráig

a Kenderesi utcában, a Bartók Béla körút felől a Liget utca irányába.

Rendőri irányítás mellett halad a forgalom a versenyzők áthaladásának idejére:

- Pornóapátiban a 8713-as és a 8714-es számú utak kereszteződésénél;
- a 8714-es számú út toronyi leágazójánál;
- a 8901-es számú úton a séi körforgalomnál;
- Szombathelyen a Muskátli utca és a Dolgozók útja közötti körforgalmi csomópontnál;
- Szombathelyen a Dolgozók útja és a Liget utca kereszteződésénél;
- Szombathelyen a Liget utca és a Kenderesi utca kereszteződésénél.

A lezárással érintett területeken csak az autóbuszok; valamint a Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség járművei számára engedélyezett a közlekedés.

Szólj hozzá!

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.