Haladok autómmal a Savaria Plázától az Interspar felé szép, nyugodt tempóban. Szemben már kezdődik a torlódás: aki a várost délről közelíti meg, mind itt esik be Szombathelyre. De kifelé szerencsésebb a helyzet, nem szokott gond lenni.
A házakat elhagyva, az autómosó környékén szélesedik az út, és a sáv közepén szaggatott vonal kezdi jelezni, hogy innentől két autó is megfér egymás mellett.

Itt indul a dupla sáv, de a következő oszlopon lévő tábla már jelzi is, hogy a külső megszűnik.
Én automatikusan a belső sávba kormányozok, ahogyan azt az előttem autózó és a mögöttem haladó is teszi.

Senki sem használja a külső sávot.
Történik ugyanez sok-sok éve, és valamiért eddig én sem gondolkoztam el rajta, hogy miért van így kialakítva, vagyis felfestve az úttest.
Visszagondolva rémlik azért valami: itt jobb oldalon valamikor a KRESZ tanpálya volt; édesapámmal gyakoroltunk is párszor az aszfaltján, bár egy nagyon lepusztult állapot dereng. Az út pedig innentől már végig kétsávos volt, egészen a városhatárig.
Ha emlékeim nem csalnak, a környék rendezése végett - amikor a bevásárlóközpontok is épültek - lett a közeli körforgalom is kialakítva. Ide pedig a tervező nem dupla sávos, hanem szimpla körforgalmat rajzolt - ez töri meg a kétszer két sávot a kereszteződésben.

Nem sok vizet zavar, de nem is segít a plusz sáv a közlekedőknek.
Azt én is belátom, hogy nem ez a csomópont az okozója a város közlekedési káoszának; de ha már rendelkezésre áll az úttest, talán értelmesebb felfestéssel jobban ki lehetne használni.
Természetese nem vagyok közlekedési szakember, de az út széli autómosóból csúcsidőben nagyon nehéz kifordulni. Talán ezt remekül megkönnyíthetné egy átfestés.

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.
Bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható.
A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.
Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.
A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.
A közvilágítás kiépítése és a burkolatfestés következik.
A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.
Egyre jobban van Sárváron a demokrácia?!
Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.
1 millió forintos kárt okozott.
A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.
A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.
Azt is közölték, hogy a hivatali dolgozók mintegy 65 %-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.
Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.
A felelősök megtalálása is cél lesz.
Ugyanakkor több privát helyszínen, bejelentés alapján vizsgálatok indultak.
A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.
Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.
A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.
