Szinte biztos, hogy a kulturális szektorban tömeges kirúgások jönnek

Farkas Bazsi 2020-05-19 08:57:00
Minden jel ezt mutatja. 

A koronavírus kellős közepén a Fidesz-pártközpontban vagy a propagandaminisztériumban azt gondolhatták, hogy úgyis mindenki a járványra figyel, tehát sunyiban betolhatnak egy törvényt, ami kivenné a közalkalmazotti státuszból a kulturális dolgozókat. (Hogy ez pontosan mit is jelent, arról itt írtunk.)

Kásler és Rogán számítása nem jött be. Az ügyből elég nagy botrány lett: sokan háborodtak fel azon a szerintük megdöbbentő tényen hogy a törvény alapján a kulturális dolgozók elbocsátására készül a kormány. 

Az interneten számos alkotás született arról, hogy amíg Orbán Viktor hősemberes videókat készít magáról, addig a kulturális dolgozók azon aggódnak, hogy lesz-e egyáltalán (egyébként is megalázóan kevés) fizetésük.

Összeszedtünk 5 tényt és bizonyítékot arra, hogy a Fidesz leépítésekre készül a kulturális szférában.

Ahhoz képest, hogy a Parlamentben azt mondták, hogy ez igazából majd béremelést jelent, addig Fekete Péter, a Fidesz-kormány cirkuszmestere szerint azoknak a könyvtárosoknak van félnivalójuk, „akik nem csinálnak semmit”. Sokan tették fel a kérdést: majd a Cirkuszmester úr dönti el, hogy ki mit csinál? 

Ugyanez a cirkuszmester még azt is mondta az udvaribolond-médiában, hogy a szerinte haszontalan könyvtárosokra nem lesz semmi szükség és hogy “le fognak morzsolódni”, akik szerintük nem jól dolgoznak.

2015-ben, tehát már 5 éve döntött a Fidesz az életpálya-modell bevezetéséről és a béremelésről, de azóta sem vezették be azt.

A szakszervezetekkel nem állnak szóba, pofátlan módon a húsvéti ünnepeken küldték meg nekik a törvényt véleményezésre. A kereszténység legnagyobb ünnepén, amikor a Fidesz hazaárulónak tekint mindenkire, aki nem a családjával tölti az időt! 

A színházak, múzeumok, könyvtárak zárva vannak a járvány miatt, Orbán Viktor az Európa leggyengébb gazdasági csomagjának tartott  mentőcsomagjában mégsem tért ki a kulturális dolgozókra. Bezzeg a focistákra igen. 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.