Szikra József színművész: A győri színházat először meglátni olyan volt, mint az Eiffel-tornyot

Pintér Bence 2020-08-15 12:39:40
A győri társulatban lassan negyven éve játszó Szikra József szerint ha valami megvan, akkor azt javítsuk meg, vagy módosítsunk rajta, vagy próbáljuk jobbá tenni, de ne romboljuk le.

Ungvári István és Nagy Balázs után egy harmadik győri színművészt szólaltatott meg Szakács András a színház tervezett lebontása kapcsán készült interjúsorozatában. Szikra József szerint 1982-ben, amikor először jött az épületbe, „az olyan élmény volt, mint Párizsban az Eiffel-torony, amikor feljöttem a metróból és szembesültem az óriási épülettel. Hónapok kellettek hozzá, hogy kiismerjem aztán belülről is. A veszprémi színház ugyanis, ahonnan átszerződtem, negyedekkora volt”.

Szerinte ugyan vannak problémák az épülettel, de ő nagyon megszerette az évek alatt, szerinte az akusztikai problémák sem vészesek,

ha pedig mégis lerombolnák, és Szász Endre alkotása az épülettel pusztulna, akkor mindenképpen eltenne emlékbe belőle egy darabot. A színpadtechnikát fel kéne újítani, és a vizesblokkok is valóban rendbetételre szorulnak.

„Az ember persze szűk körben mozog, nyilván akik engem ismernek és akiket én ismerek, szeretnek színházba járni és szeretik magát az épületet is. De ez alatt a 38 év alatt senkivel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy milyen ronda ez a színház, milyen ez az épület már” – mondta a művész.

Szikra elmondta: „Mindig azt vártuk és azt szerettük volna, hogy ha bárki beleavatkozik a színház dolgába, a felújításba, hogy alapvetően színháziakat kérdezzen. Kérdezze meg a színpadmestert, a világosítót és a hangosítót, hogy mitől lenne jobb a dolog.” A színművész szerint egyébként ha költözniük kéne ideiglenes helyszínre, nem esne szét a társulat: lehet, hogy lennének, akik lemorzsolódnak, de ez még inkább összekovácsolná a társulatot.

A kulturális negyed ötletet egyébként tetszik neki, de szerinte kifejezetten jó helyen van most a színház. „Nyilván van előnye a kulturális negyednek, de a mostani helyzet a városban lévő pezsgést biztosítja, elmegyek a Richter Terembe, elmegyek a Vaskakasba. Ezért szívfájdalmam a Petőfi Ifjúsági Ház lebontása. Általában nem vagyok híve a rombolásnak, ha valami megvan, akkor azt javítsuk meg, vagy módosítsunk rajta, vagy próbáljuk jobbá tenni” – összegezte a színész.

A teljes interjú itt olvasható.

Szólj hozzá!

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.