Supka Attila két-három új focistát igazolna, ha rendeződnek a Szombathelyi Haladás gondjai

ugytudjuk.hu 2019-07-18 11:44:00
Hova siessenek? Végül is, csak két hét múlva kezdődik a bajnokság.

Múlt héten, csütörtökön jelentette be a Szombathelyi Haladás vezetősége, hogy edzőt igazoltak a másodosztályú csapathoz: 3 éves szerződést írt alá Supka Attila. Tették mindezt úgy, hogy a július elsején tartott szurkolói ankéton Tóth Miklós ügyvezető azt mondta, addig nem igazolnak új edzőt és új játékosokat, amíg a korábbi tréner és labdarúgók bérét teljes egészében nem rendezték - ez viszont nem történt meg Supka kinevezéséig.

Az új vezetőedző múlt héten még csak kívülről figyelte az edzéseket és a felkészülési meccset, a csapatot akkor még Desits Szilárd másodedző irányította, aki a felkészülési időszak elejétől kezében tartotta a szakmai munkát. Hétfőtől viszont már a kétszeres magyar bajnok Supka Attila készíti fel a zöld-fehéreket az augusztus 4-én induló bajnokságra.

– A múlt heti tréningeken még csak benyomásokat igyekeztünk szerezni Híres Gábor kollégámmal és beszélgettünk a játékosokkal – mondta Supka Attila a klubhonlapnak. – Azt lehetett látni, hogy a fiúk kizárják a gondokat, maximálisan odateszik magukat és mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy a rajtra minél jobb állapotban legyenek. Ez azóta sem változott. Már csak két és fél hét van a rajtig, de Desits Szilárd korábban jól dolgozott a fiúkkal, erre pedig lehet építeni. Az elkövetkező időszak elsősorban arról szól, hogy megtaláljuk az alapcsapatot. Elsődleges kérésem volt, hogy a jelenlegi keretet egyben tartsuk.

És mindenképpen szükség lenne – persze ha már megoldódtak az egyéb problémák – két-három új futballistára.

Néhány minőségi igazolással egy jó szezont futhatunk – ebben úgy gondolom, minden jó helyezés és eredmény benne van. Hogy milyen futballt játszunk majd? Jó kérdés, de egyelőre még csak ismerkedek a csapattal. Úgy gondolom, az a játék, amit próbáltam más csapattal is játszani, itt is sikerre vezethet. Agresszívan, már az ellenfél térfelén megpróbálunk labdát szerezni, leszűkítve a területet, hogy minél előbb a kapu elé kerüljünk. Ezt meg lehet valósítani, de csak akkor, ha fizikálisan és mentálisan is jó állapotban van a csapat.

A legfrissebb történés a Haladás háza tájáról az, hogy bajban lehet a csapat licence. Az biztos, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség újra összehívta a a Licencadó Bizottságot. Az pedig, hogy a szombathelyi klub körül milyen problémák merültek fel, az alábbi cikkünkben szedtük össze:

Az eladott busz volt az utolsó csepp?

Farkas Bazsi Az MLSZ most vasmarokkal sújthat le a Haladásra. Ez most az NB II-be kerülhet. Egyre sűrűsödnek a felhők a Szombathelyi Haladás labdarúgó csapata felett. Nem elég, hogy a gárda a tavalyi évben kiesett az élvonalból, most az is veszélybe kerülhet, hogy egyáltalán az NB II-ben elindulhat e a gárda.


Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.