Súlyos porc- és szalagsérülései vannak Dévai Boglárkának

Vágvölgyi Bálint 2020-10-28 11:29:00
A szombathelyi tornászra a közeljövőben műtétek és rehabilitáció vár.

Dévai Boglárka Európa-bajnok tornásznál súlyos porc- és szalagsérüléseket diagnosztizáltak.

"Három héttel ezelőtt - kétéves kényszerpihenő után - boldog és elégedett sportoló voltam, aki sikeresen felépült egy önhibáján kívül hosszúra nyúlt sérülésből. Bízom benne, hogy idővel újra a szerekhez léphetek" - idézi a magyar szövetség szerdai sajtóközleménye a szombathelyi tornászt.

Még Dévai sem tudja, hogy milyen sérülése van, jogi lépéseket fontolgat a személyiségi jogai megsértése miatt

Tegnap futott végig a sajtóban, hogy két és fél héttel a visszatérése után ismét súlyosan megsérült a szombathelyi Dévai Boglárka, Európa-bajnok tornász. Sóvágó Lajos, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya kedden a közösségi oldalán azt írta, Dévait keresztszalag-szakadás miatt ismét meg kell operálni, de a beavatkozás időpontja egyelőre nem ismert.

Dévai kifejtette, az elvégzett MR-vizsgálat és a Hangody László professzorral történt konzultáció megerősítette a legrosszabb feltételezéseket, miszerint súlyos porc- és szalagsérülései vannak, ezért a közeljövőben műtétek és rehabilitáció vár rá.

Dévai a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmes lett, ezt követően, szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar egy kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmakat okozott. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni.

Tavaly tavasszal egy újabb - korrekciós - műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak június elején tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében idén októberig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen. A visszatérésére a hónap első hétvégéjén, a szombathelyi világkupaversenyen került sor, ahol szintén aranyérmet nyert ugrásban, ám néhány nappal később egy edzésen súlyosan megsérült a térde.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.